FÜLÖP ISTVÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálattal veszem tudomásul, hogy még csak a reményt sem adta meg a gazdáknak, hogy a visszafizetés megtörténhet. Azért tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a polgári kormány volt az, amely egyedülállóan elkezdte az üzletrészek kifizetését. Remélhetőleg ez a kormány revideálja az álláspontját, és mégiscsak elkezdi visszafizetni azokat az üzletrészeket, amelyeket jogos tulajdonosaik várnak.

A tyukodi Kossuth Mg. Termelőszövetkezet felszámolása már akkor megkezdődött, amikor a tagságnak még esélye sem volt az átalakulásra. A felszámolás a mai napig is tart, annak ellenére, hogy számos más helyen már rég túljutottak ezen a procedúrán, és az érintett gazdák meg is kapták az őket megillető üzletrészek után az állam által kifizetett ellenértéket.

Az MDF álláspontja és saját álláspontom szerint a tagság önhibáján kívül került abba a nehéz helyzetbe, hogy az üzletrészek eladására irányuló sorozatos kezdeményezéseik nem jártak sikerrel. Ha megtörtént a kifizetés, akkor a válaszát el tudom fogadni, így azonban sajnálattal közlöm, hogy nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu