ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 21. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Juhászné Lévai Katalin és Németh Zsolt jegyzők lesznek a segítségemre.
Megkérem a képviselő urakat és hölgyeket, hogy érkezzenek meg, foglaljanak helyet, csendesedjenek el!
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére az Országgyűlés elnöke kijelölte a bizottságokat. Az érdeklődők a bizottsági főosztályon, a főemelet 2. számú szobában kapnak tájékoztatást.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportja Szabados Tamást ma kezdődő kétnapos ülésünkre, az MDF képviselőcsoportja pedig Csapody Miklóst a holnapi ülésnapra frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta.
Bejelentem, hogy az ügyrendi bizottság november 20-án általános érvényű állásfoglalást fogadott el. Felkérem a jegyzőt, ismertesse az állásfoglalás szövegét!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés