HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Két módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, illetve ezekről szeretnék beszélni.
Az egyik a T/1220/389-es, és a privatizációval foglalkozik. Ez a módosító javaslat, illetve ez a törvényjavaslat több mint harminc nagy értékű állami céget sorol a privatizálandó vállalkozások, illetve állami vállalatok közé. Képviselőtársam, Font Sándor beadott egy módosító javaslatot, aminek alapján ezeket a cégeket kivonná a privatizációból. Az indoklás egyszerű és egymondatos: azért, mert az állami vagyon ilyetén elherdálása számunkra elfogadhatatlan.
Én a felsorolt harminc cég közül egyet szeretnék kiemelni, ez a Balatoni Halászati Rt. De kicsit zavarban vagyok, mert a mai Magyar Nemzetet lapozgatva a privatizációs szándékkal teljesen ellentétes hírek érkeznek Siófokról, a részvénytársaság központjából, amelyek sokkal kedvezőbbek, és sokkal jobb jövőt mutatnak e cégnek, mint ami a költségvetési törvény tervezetében szerepel. Én szeretném megkérdezni majd az államtitkár urakat, hogy tulajdonképpen melyik szándék a valódi, és melyik az igaz.
A Balatoni Halászati Részvénytársaságról annyit kell tudni, hogy nemcsak gazdasági tevékenység a feladata, halkitermelés és halgazdálkodás, hanem a Balaton ökológiai egyensúlyának a fenntartása. Ez a cél mint olyan, állami feladatnak tekinthető, és mindenképpen megelőzi a gazdasági célkitűzéseket, az eredményességet, ezért az előző esztendőkben sokat tettünk annak érdekében, hogy a részvénytársasági formát, amely évente mintegy 300 millió forint veszteséget termel - hiszen ezt a tevékenységet, halászati tevékenységet nehéz gazdaságosan és eredményesen működtetni úgy, hogy negatív ökológiai következményei ne legyenek -, kht.-vá alakítsuk, és kht.-vá alakítva a cél, az ökológiai cél preferálása mellett olyan állapotba tudnánk hozni, hogy valóban a tó ökológiai egyensúlyának a fenntartása legyen az elsődleges.
Amennyiben az állam úgy gondolja, hogy egyszeri bevétel okán ezt a részvénytársaságot privatizálni akarja, akkor nemcsak egy veszteséges vállalattól szabadul meg - ami némiképp érthető -, hanem annak a lehetőségét veszíti el, hogy Közép-európa vagy Európa egyik kincsét, hazánk egyik legféltettebb kincsét, a Balatont óvja, hiszen nagyon kicsiny lesz a beleszólási, beavatkozási lehetősége a tó ökológiai egyensúlya szempontjából.
Ezért én feltétlenül kérem képviselőtársaimat és kormánypárti képviselőtársaimat - hiszen az előző esztendőkben ebben a kérdésben nem volt politikai színezetű nézetkülönbség a Balaton-parti képviselők és a környéken élő képviselők között, egyetértettünk abban, hogy az ökológiai szempontok az elsődlegesek -, hogy ne szavazzák meg azt a javaslatot, ami a privatizációt irányozza elő, illetve szavazzák meg Font Sándor képviselőtársam azon indítványát, ami a privatizációból kivonná ezeket az elemeket, ezeket a nemzeti vagyontárgyakat.
(21.40)
A másik fontos dolog, amiről szót szeretnék ejteni, az egy második nekifutása a Magyar Demokrata Fórum frakciójának, ez pedig a 1220/384. számot viselő, a minimálnyugdíj fogalmát bevezető és erről rendelkező módosító javaslat.
Sok vitát váltott ki még napjainkban is, a költségvetési vita során jelenlegi kormánypárti képviselők részéről a szerintem legsikeresebb polgári kormányi intézkedések egyike, a minimálbér ügye. A minimálbért, mint tudják, négy esztendő alatt 19 500 forintról 50 ezer forintra sikerült feltornászni, ami, lássuk be, azért egy tipikus baloldali programelem, és egy jobboldali kormány valósította meg az akkori baloldali ellenzék és a szakszervezetek kemény ellenállásával szemben.
A Magyar Demokrata Fórum frakciója úgy gondolta, hogy terjesszük ki a minimálbér kedvező hatását a nyugdíjasokra is, hiszen a minimálnyugdíj ma Magyarországon 20 ezer forint tájékán jár, és ebből a 20 ezer forintból élnek, nem túl nagy része a nyugdíjasoknak, de több mint 20 ezren, tehát meglehetősen nagy lélekszámú népcsoport. Az ő nyugdíjuk nem azért ilyen alacsony, mert nem dolgoztak volna egész életükben, lopták volna a napot, hanem vagy azért, mert ahogy a Balaton-parton ez általános, a szezon rövidsége miatt nagyon nehéz volt a szükséges szolgálati időt összegyűjteni, hiszen mindenki csak három-négy hónapot tudott igazoltan munkában lenni, munkaszerződést kötni, vagy pedig, ha mezőgazdasági dolgozókról volt szó, akkor olyan alacsony volt a jövedelme, hogy nagyon nehéz volt ebből egy olyan nyugdíjalapot teremteni, ami tisztes megélhetést biztosít az öregkorra.
A mi módosító javaslatunk, amelyet már beadtunk egyszer szeptember folyamán - és meglepődtem, hiszen azt gondoltam, hogy egy ilyen módosító javaslat egy baloldali kormánynak nyilván tetszeni fog, és nyilván támogatni fogja a kormánytöbbség is -, ez a mindenkori minimálbérhez kötné a minimálnyugdíj összegét, és 50 százalékában határozná meg azt, ami azt jelenti, hogy a jelenleg 20 200 forintos minimálnyugdíj január 1-jétől 25 ezer forintra emelkedne. Ennek a költségvetési kihatása egy nevetségesen kicsiny összeg, ha összeszorozzuk a számokat, ez körülbelül 1 milliárd forintot tesz ki, tehát egészen kicsiny szám, ahhoz képest, amilyen társadalmi hatást tudunk elérni, és amilyen helyzetbe tudjuk ezeket a nyugdíjasokat hozni.
Számomra megdöbbentő és meglepő volt, hogy a költségvetési bizottság ülésén, ahova meghívtak mint előterjesztőt, a kormányoldal bizony nagyon gyorsan a kormány támogatásával leszavazta, és tárgyalásra alkalmatlannak minősítette a mi módosító javaslatunkat. Ezért most újra megpróbáljuk, és beterjesztjük a költségvetési törvény módosításaként.
Még egyszer mondom, körülbelül 20 ezer nyugdíjasról van szó, a költségvetési kihatása éves szinten 1 milliárd forint körüli. Amennyiben emelkedik a minimálbér, mondjuk, a következő években 60-65 vagy 70 ezer forintra, akkor természetesen a minimálnyugdíj is automatikusan 30 ezer, 32 500, 35 ezer forintra emelkedne, de azt gondolom, hogy a nyugdíjasok egy átdolgozott munkás élet után megérdemlik, hogy az állam róluk is gondoskodjon, hiszen ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben.
Bízva abban, hogy a kormánykoalíció képviselői, felismerve ennek társadalmi jelentőségét, hiszen elég széles rétegről van szó, bízva abban, hogy képviselőtársaim felismerik, hogy itt egy nagyon kicsiny összegű módosításról van szó, amelyet a költségvetés könnyedén elvisel, támogatni fogják ezt a módosító javaslatot, és ezzel az Országgyűlés javítani tud a következő esztendő január 1-jétől több mint 20 ezer nyugdíjas nagyon nehéz és elviselhetetlen helyzetén.
Ehhez kérem én kormánypárti képviselőtársaim támogatását, és köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés