IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről is támogatni tudom ezt a javaslatot. Hozzáteszem, okulva abból a több éve húzódó folyamatból, hogy miért nem tudjuk ezeket a hátrányos helyzetű településeket - mondhatom így -, lakóövezeteket ellátni földgázzal, illetve a megfelelő energiahordozóval, arra kellene talán megoldást találni, hogy olyan alternatív tüzelési módokat is tudjunk támogatni célra orientáltan, amelyek ebben a körzetben kielégítő megoldást adnának.

Nem akarok részletekbe menni, hogy ezek melyek lehetnének, de nemcsak a képviselői fantáziára bízva azt tudom mondani, hogy adott esetben még egy fatüzelés is komoly alternatívát jelenthet egy drága földgázbevezetéshez képest, amely több kilométeres vezeték lefektetését jelenti, így nem teszi gazdaságossá a földgáz odajuttatását, vagy jelentheti a többi energiahordozóval való versenyhelyzetet is.

Úgy érzem, hogy sokkal kisebb plusztámogatás volna szükséges az ott élőknek, ha ezeken az utakon is megpróbálnánk megoldásokat keresni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu