LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy egészen új területre szeretném a képviselőtársaim figyelmét irányítani, mégpedig az ajánlás 918. sorszáma alatti módosító indítványomra, amely a hepatitis C vírussal fertőzött véradók kárpótlása ügyében született.

Miről is van szó? 1992 előtt nem tudták kiszűrni a véradók közül a hepatitis C vírussal fertőzött véradókat, emiatt a vér felhasználása során sokan megkapták ezt a súlyos betegséget. Részben balesetet szenvedett vagy műtéten átesett, vérátömlesztésben részesültek kapták meg ily módon a krónikus fertőző májgyulladást, részben azok a vérzékenységben szenvedők, akiknek rendszeresen kell vért kapniuk. Ez utóbbi hemofíliások kilenctizede fertőzödött meg hepatitis C vírussal 1992-ig. A vírussal fertőzöttek közül többen kártérítési pert indítottak, részben csökkent munkaképességük miatt kiesett jövedelmeik pótlása, részben a megemelkedett orvosi kiadásaik költségeinek fedezése érdekében. A pernyertesek részére mintegy 2,5 millió forint egyösszegű kártérítést és havi 14-18 ezer forint összegű járadékot ítéltek meg a bíróságok. A pernyerteseknek bizonyítaniuk kellett, hogy a fertőző májgyulladást nagy valószínűséggel vérátömlesztés útján kapták meg.

Az eddig nem pereskedők abban reménykednek, hogy sorsukon államigazgatási döntés révén is segíteni lehetne, hiszen szerencsére nincsenek annyian, hogy helyzetük javítása veszélyeztetné az állami költségvetés egyensúlyát. Eddig mintegy 3 ezer megfertőződött személyről tudunk. Jelenleg mégis úgy tűnik, hogy pereskedniük kell, ha meg akarják kapni a bíróságok által a sorstársaiknak eddig megítélt egyösszegű kártérítést és a havi járadékot. Miért kényszerítenek ilyen sok beteg embert perek indítására, hiszen nagy valószínűséggel a javukra dönt majd a bíróság? A perköltségek miatt a költségvetés valószínűleg rosszabbul jár, mintha peren kívül oldotta volna meg ezt a kérdést.

A módosító indítvány a költségvetésben normatív módon kívánja segíteni az 1992 előtt fertőzött vért kapott betegeket. Egyébként ebben az ügyben levelet írtam Csehák miniszter asszonynak, és a válasza is megerősített abban, hogy a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása idején pénzbeli kárpótlást javasoljak, hiszen ő is jelezte, hogy ez elsősorban a pénzügyminiszter területéhez tartozik.

Nagyon kérem képviselőtársaim támogatását ebben az ügyben. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu