DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Mind Varga Mihály, mind pedig Veres képviselő úr foglalkozott felszólalásában a rendészetet érintő pénzösszegekkel a 2003. évi költségvetés-tervezet tekintetében. Nyilván másképp értékelték a dolgokat.

Mindannyian visszaemlékezhetünk az 1994 és '98 közötti időszakra, arra, hogy milyen volt akkor az ország közbiztonsága, milyen volt az emberek közbiztonságérzete ebben a négy esztendőben. Azt hiszem, hogy senki nem szeretne visszatérni ezekhez a dolgokhoz. A mostani költségvetés-tervezetben a rendvédelmi szerveknek juttatott pénzösszegek, ha csak a tavalyi esztendőt nézzük meg, mondjuk, a megyei rendőr-főkapitányságok esetében a dologi kiadásokra tervezett pénzeket, az jóval kevesebb, mint tavaly.

Egy példát szeretnék mondani, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság dologi kiadására tervezett pénzösszeg 150 millió forinttal kevesebb a 2003. évi költségvetési tervezetben, mint a tavalyi évben. Ellenzéki képviselőtársaimmal együtt több módosító javaslatot adtunk be ezen megyei rendőr-főkapitányságok pénzösszegének növelése érdekében, és - lám, lám! - ebben az esetben ezek az ellenzéki módosító javaslatok katalizátorszerepet töltöttek be.

Visszatérnék arra, amit Veres képviselőtársam mondott, említette két kormánypárti képviselő úr javaslatát pont e dolgok ellensúlyozására. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy előtte ellenzéki képviselők ugyanilyen módosító javaslatokat adtak be. Mi ezt egyébként a rendészeti bizottság ülésén támogattuk is, mert nem az a lényeg, hogy ki adja be ezeket a módosító javaslatokat, hanem az a lényeg, hogy mennyivel lesz jobb annak a területnek, mennyivel lesz jobb annak az ágazatnak a jelen költségvetés-tervezet szerint.

Azért van ennél még egy jobb ötletünk, tisztelt Veres képviselő úr, úgyhogy kapcsolódó módosítót nyújtottunk be hozzá.

Amennyiben ezt nem fogja elfogadni a parlament, akkor az önök javaslatát is fogjuk támogatni, mert az is többet ad, mint ami a mostani tervezetben van.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu