RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Meglepő és mulatságos Jauernik képviselő úrnak az az érvelése, hogy azért nem lehetett több pénzt adni címzett és céltámogatásra, mert tavaly ennyi volt. Önök elég szabadon kezelték a költségvetés számait, nem ragaszkodtak mindig a bázisadatokhoz. Hadd mondjak egy példát! A MEH, a Miniszterelnöki Hivatal költségvetése közel a kétszeresére nőtt. Ez azért meglepő, mert az előző ciklusban Keller képviselő úrral az élen a Miniszterelnöki Hivatal költségvetését folyamatosan és nagy lelkesedéssel támadták, vízfejnek nevezték; minden költségvetési tárgyalásnál ez volt a támadások fő iránya.

Azt hiszem, nem teljesen véletlen, hogy a 206. ponttól a 491. pontig a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésével foglalkozik a módosító javaslatok igen jelentős része. Ez majdnem háromszáz módosító javaslat. Annak a Miniszterelnöki Hivatalnak költségvetését, amelyet eltúlzottnak, túlságosan jelentősnek neveztek, sikerült megkétszerezni. Kétszer annyi államtitkár van a Miniszterelnöki Hivatalban, mint volt, és mintegy 240 fővel többen dolgoznak most ott. De az oktatási bizottságban a legmulatságosabb az volt, amikor megkérdeztük, hogy az ünnepi rendezvényekre miért kell 1 milliárd 400 millió forint. A kormány jelen lévő képviselője azt mondta, hogy az európai uniós csatlakozás megünneplésére. Ekkor felvetettük, hogy nem 2003-ban csatlakozunk, hanem csak 2004-ben, de erre a felvetésünkre nem kaptunk választ.

Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, nemcsak az 1 milliárd forintot kell megmagyarázniuk, hanem azt is, hogy a Miniszterelnöki Hivatal - amelyet önök folyamatosan támadtak - költségvetését miért növelték a kétszeresére, miért növekedett kétszeresére az államtitkárok száma, autóval, gépkocsival, kétszeres fizetéssel. Azt hiszem, nem véletlenül nem akarták, hogy ezt a vitát közvetítse a magyar köztelevízió.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu