SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Önök az azonnali kérdésben megemlítették azt, amit eddig is sokszor, hogy bizonyos ártámogatást, árkiegészítést tartanának célszerűnek és elsősorban célirányosnak. Nos, azt kell mondanom, hogy ha ez így van, akkor a pénzügyminiszterhez kellett volna ezt a kérést intézni, mert a gazdasági és közlekedési miniszternek nincs kompetenciája szabadáras termékek árainak kialakítását illetően.

Azt kell azonban mondanom, hogy pont azért, mert régóta vitatéma ez már itt a parlamentben és a bizottságokban, tudom, hogy a pénzügyminiszter szintén azt kell hogy mondja, hogy rá meg vonatkoznak az ártörvény és a versenytörvény szabályai, és ezek szerint neki is megvannak a korlátai, és nem nyúlhat bele szabadáras termékek esetén sem semmiféle árkompenzációval anélkül ezekbe a kérdésekbe, hogy meg ne sértené a két, rá is vonatkozó törvényt.

Másrészt van egy másik veszély, és ez is jogos veszély, hogy a földgáz ára valóban a jelenlegi furcsa árviszonyok szerint szinte a legolcsóbb energiahordozónk - az egyik energetikai szakértő úgy határozta meg, hogy annál olcsóbb már csak a lopott fa -, tehát ha a földgázhoz viszonyítjuk az energiahordozók árait, elmondható, hogy annál szinte minden drágább, tehát ha a vezetékes PB-gáz fogyasztói igénnyel élnek, árkiegészítési, más igénnyel, akkor felmerül a veszély, hogy bármilyen más energiahordozó használója szintén árkiegészítési igénnyel állhat elő.

Visszatérve most már a saját kompetenciánkra, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak két lehetősége van (Az elnök jelzi az idő leteltét.) és két lehetőséget ajánlunk fel... - majd a következő egy percben ezekről beszélek.

Forrás: parlament.hu