TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a módosító indítványok között most fölemlített indítvány, amit Lezsák képviselőtársunk csatlakozó indítvánnyal kíván javítani, mindenképpen szükséges, különös figyelemmel arra, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál jelentős visszafogás történt minden fejezeti kezelésű előirányzatnál, így a homokhátságnál is. Bizonyára Szalay államtitkár úr még nem tudott tájékozódni, és nincs tisztában azzal, hogy méterekkel csökkent a talajvízszint azon a területen, ahol körülbelül 700 ezernyi ember él, és ennek a gazdasági vonzata igen jelentős, mert az év nyári hónapjaiban gyakorlatilag folyamatos vízhiány van 1983 óta.

De úgy gondolom, hogy a homokhátság mellett a környezetvédelem több területen is veszteséget szenvedett: veszteséget, vereséget szenvedett a Szigetközben, a védett természeti értékeknél és a természetvédelem egyéb beruházásainál. Nagyon szomorú, hogy a Medgyessy Péter által a környezetvédelmi szervezetekkel megkötött megállapodás ennyit ér, hogy csak papíron marad, és utána teljesítés nincs.

Ugyanígy nem lesz teljesítve az sem, amiről Lezsák úr említést tett; Nemcsók miniszteri biztosnak a kijelölt feladata bizony-bizony pénz nélkül légüres térbe csúszik, és az a fellengzős 8 milliárdos ígéret nagyon nehezen fog megvalósulni a következő három évben, ha 2003-ban el sem indul.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu