VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is a címzett támogatások ügyéhez szeretnék hozzászólni, hiszen ilyen okból nyújtottam be egy módosító indítványt az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium fejezethez; ezen belül a beruházási részhez, amelyben olyan tételek szerepelnek, mint az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója, a soproni kórház beruházása, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója. Ezek több milliárdos tételek, én ennél egy jóval szerényebb javaslattal éltem, nevezetesen a karcagi Kátai Gábor Kórház rekonstrukciójának második ütemét szeretném, ha képviselőtársaim támogatnák.
Ez a kórház a hatvanas évek közepén épült, és az elmúlt 30 esztendőben felújításra nem igazán került sor. Az elmúlt négy esztendőben azonban megindult egy rekonstrukció, az első üteme ér véget 2003-ban. Az önkormányzat előkészítette ennek a rekonstrukciónak a második ütemét két változatban is, sajnos azonban a Belügyminisztérium és a kormány nem támogatta, hogy 2003-ban ez a címzett támogatások keretén belül megindulhasson. A körzet számára nagyon fontos a kórház megújulása, hiszen az elég leromlott állapotú épület nem teszi lehetővé, hogy egy modern és valóban energiatakarékos, minden igényt kielégítő kórházépület álljon rendelkezésre, miközben 110 ezer ember ellátásáról van szó.
Ezért javaslom azt, egyeztetve az önkormányzattal, hogy 2003-ban a minisztérium fejezetén belül egy 140 millió forintos kerettel induljon meg a beruházás. Azt gondolom, évről évre lehet majd biztosítani a szükséges összegeket ehhez a rekonstrukcióhoz.
Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt az indítványt, hiszen ha csak öten támogatják az MSZP soraiból, akkor már van lehetőség arra, hogy ez a kórház valóban megújuljon.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés