BÉKI GABRIELLA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság november 11-én tárgyalta meg a szóban forgó törvényjavaslatot, törvénymódosítást, ahol végül is egyhangú döntés született. A bizottság minden jelen lévő képviselő tagja általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot, arra ajánlotta.
Ezen a bizottsági ülésen is Szabó Sándorné helyettes államtitkár asszony vett részt, aki rendkívül korrekt összegzést adott ebből a nagy terjedelmű törvénymódosítási csomagból, kiemelve néhány, különösen fontosnak tekintett területet, így a gyermekvédelmi törvény módosítását, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás visszahozását és megemelését, a nyugdíjasoknak eltervezett 13. havi nyugdíjat, illetve özvegyinyugdíj-emelést, azt a lehetőséget, hogy a jövőben a nagyszülők is igénybe tudják venni a gyest. Hangsúlyozta a fogyatékkal élők számára biztosított fogyatékossági támogatáshoz való hozzájutási lehetőség szélesedését. Megemlítette, hogy hogyan kívánja egységesíteni a javaslat a különböző szociális ellátásokhoz való hozzájutás jogosultsági feltételrendszerét, és szólt arról is, hogy a jövőben alapellátási tevékenységet is vállalhatnak a nem állami fenntartók, és hogy hogyan változik előnyösen a finanszírozási feltételrendszer. Megemlítette, hogy létrejön a törvényjavaslat szerint a szociálpolitikai tanács, illetve szociálpolitikai kerekasztalok.
Megmondom őszintén, hogy a bizottságban különösen nagy érdeklődést, izgalmat a javaslat nem váltott ki. Alig fél tucat kérdés hangzott el a képviselők részéről. Ezek a kérdések a következő területeket érintették: miért nem vonatkozik a 13. havi nyugdíj a nyugdíjszerű rendszeres ellátásban részesülőkre? Miért nem tartalmazza a törvényjavaslat a rendszeres gyermekvédelmi támogatás automatikus emelését? Kérdések hangzottak el az előzményekre vonatkozóan, hogy milyen egyeztetési folyamaton ment keresztül a törvényjavaslat, míg benyújtásra került.
Ezekre a kérdésekre egészen bizonyos, hogy megnyugtató válaszokat kaptunk, ezért fordulhatott elő, hogy valamennyi képviselő, tehát az ellenzéki képviselők is általános vitára alkalmasnak tartották a javaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés