DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az a rossz hírem van, hogy sajnálatos módon azt, amiről Dávid Ibolya képviselő asszony beszélt, a mai napon ugyanúgy meg lehet tenniük azoknak, akik kábítószerrel szeretnének kereskedni. Tehát bizony nincs olyan szabályozás pillanatnyilag, nem ismerünk olyan szabályozást, és a hatályos sem olyan, amely ne adna lehetőséget ilyen jellegű alkalmi vagy akár gyakori kibúvásra is. Ez nem a törvény rendelkezéseinek a kérdése, hanem a bizonyítási eljárás és a felderítés kérdése, a hatékony rendőri munka kérdése elsődlegesen. Tehát ezt a mai napig is meg lehet tenni.

A probléma az, hogy amíg 1998-ban 2068 visszaélés kábítószerrel bűncselekményt követtek el, addig három évvel később, 2001-ben már 4325 ilyen cselekmény volt, azaz több mint a duplája ennek, és egyáltalán nem a dílerek elleni, egyáltalán nem a kereskedők elleni eljárások száma nőtt, hanem a lágy drogokat és az eseti fogyasztókat érintő eljárások száma nőtt. Ez minden további nélkül kimutatható.

Az nem lehet cél, hogy kizárólag a keresleti oldalon, az egyébként tényleg kisebb jelentőségű cselekmények elkövetőit sújtsuk büntetéssel, míg az igazi bűnözőket, azokat, akiknek hosszú évekre rács mögött van a helyük: a dílereket igazából nagyobb számban nem volt képes a jelenleg hatályos jogszabályok alapján a hatóság felderíteni és velük szemben az eljárást lefolytatni.

Tehát az a probléma, amelyet ön említett, a mai napig is létezik, ezért gondoljuk mi azt, hogy a nemzeti drogstratégiának azt a részét is végre kell hajtani, amely úgy szól, hogy ez egy sokdimenziós, kiegyensúlyozott és jól tagolt megközelítést igénylő dolog, amelyben egyaránt helye van a megelőzésnek, a kezelésnek, a kutatásnak, a munkahelyi programoknak és a bűnüldözésnek. Erről szól a mi módosításunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu