DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Zsigó képviselő úr nem most, hanem még az előző felszólalásában azt állította erre a bizonyos tanulmányra vagy jelentésre hivatkozva, hogy az orvoshoz, a megelőző intézményrendszerhez vagy a bűnüldöző rendszerhez való fordulást jelentősen gátolta az a szerinte negatív propagandakampány, ami ezt a törvényszigorítást kísérte.
Ezek szerint, tisztelt képviselőtársam, megint csak ott tartunk, hogy a fiatalokat nem a büntető törvénykönyv szigorítása riasztotta el, nem az riasztotta el, hogy segítségért forduljanak, mert a büntető törvénykönyv azt mondta, hogy amennyiben kiderül róluk, hogy kábítószert fogyasztanak vagy fogyasztottak, akkor be lehet őket csukni három évre, ez nem riasztotta el őket; az riasztotta el őket, hogy mi erről itt vitatkoztunk a Házban. Azt gondolom, képviselő úr, hogy ez egy képmutató magatartás.
Természetesen Dávid Ibolya képviselő asszonynak igaza van, a törvény lehetőséget biztosít széles körű bírói mérlegelésre, vagy nem is csak bíróira. Természetesen igaza van, hogy nem kell félni a bírótól. Én nem is félek a bírótól, mert én például nem is fogyasztok kábítószert. Az a fiatal azonban, akit a büntető törvénykönyv, a Magyar Köztársaság Országgyűlése által elfogadott büntető törvénykönyv mégiscsak azzal fenyeget, hogy ha a barátaival elszív egy spanglit, akkor ezért három évre becsukhatják, lehet, hogy nem fogja elmondani, hogy elszívott a barátaival egy spanglit. Ez bizony ilyen egyszerű.
Tehát mégiscsak azt gondolom, hogy kicsit elbeszélünk egymás mellett. Önök azt mondják, hogy akadályozzuk meg, hogy a drog bekerüljön a fiatalok közé, mi ezzel egyetértünk, de jelen pillanatban ott van, tisztelt képviselőtársaim, és ezzel a helyzettel kell kezdenünk valamit.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés