SZŰCS LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy nem hoztam át az irodaházból azokat a leveleket, amelyeket a mai postával kaptam olyan oktatási intézményektől, amelyeket megkérdeztünk ennek a törvénymódosításnak az igazi céljáról. Azt a kérdést is föltettük, hogy mit várnak el a törvényhozástól, milyen törvényeket hozzunk. És azt is megkérdeztük ezektől az oktatási intézményektől, hogy ők milyen feladatokat vállalnának magukra abban a kérdésben, hogy a drog ne kerüljön az iskolák falain belülre.

Csak néhányat szemelvényeznék azok közül. Volt, aki azt mondta - természetes módon mondhatnám, hogy éppen egy olyan iskolaigazgató, akinek a férje ellenfelem volt a Szabad Demokraták Szövetségénél -, hogy ők majd megoldják ezt a kérdést, és ne bántsuk a gyerekeket. És bizony volt olyan iskolaigazgató is, aki azt nyilatkozta, hogy a jelenleginél is sokkal súlyosabb büntetési tételeket kellene alkalmazni, hiszen a gyerekek jövője mindannyiunk jövője. Sőt, még vagyonelkobzást és ennél súlyosabb büntetési tételeket is próbáltak meg nekünk javasolni.

Tőlünk, törvényhozóktól azt kérték, hogy olyan törvényeket hozzunk, amivel minél nagyobb számban vissza lehet szorítani a drog fogyasztását. Ebben a helyzetben amit Szabó Zoltán úr mondott, hogy a rendőrök voltak olyan mértékletesek, hogy a mi hülyeségünket megpróbálták ellapítani, ezt szeretném visszautasítani. Hiszen a hatalmi ágak elválasztásából adódóan mindenkinek megvan ebben a törvényben a feladata. És ha a jogalkalmazók ebben a kérdésben mérsékletet tanúsítottak, az nem biztos, hogy mérséklet, hanem a jogszabályok helyes értelmezése volt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu