ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Arató Képviselő Úr! Az ifjúsági és sportbizottság, amelynek ön is tagja lett, pénteki ülésén fogja tárgyalni azt az anyagot, amely a kábítószer-ellenes nemzeti stratégia időarányos végrehajtásáról szól.

Ajánlom önnek figyelmébe ezt az anyagot is, illetve a tavalyi ugyanilyen előterjesztést. Amikor önök arra hivatkoznak, hogy a büntető törvénykönyv 1998. évi módosítása rettenti el a fiatalokat attól, hogy jelentkezzenek a kezelőhelyeken, akkor figyelmébe ajánlom azokat a mondatokat, amelyek ezekben az anyagokban benne vannak, amelyeket az Ifjúsági és Sportminisztérium - most Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium - készített, amiben az van benne, hogy feltehetőleg nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok ne bízzanak a kezelőintézetben, és ne jelentkezzenek oda, az a kampány, amit, emlékezzenek vissza az 1998-as büntető törvénykönyv módosítására, az MSZP és az SZDSZ csinált, ami egyébként nem hiteles, dezinformációkat fogalmazott meg a társadalom felé, és számos civil szervezet azon dolgozott az elmúlt négy esztendőben, hogy hiteles információkat közöljön mind a pedagógusokkal, mind a családokkal, mind a fiatalokkal, hogy ne kelljen félniük a kezelőhelyekre jelentkezni.

Tisztelt Képviselő Úr! Ez benne van ebben az anyagban, ezt minden szakértő elismeri, úgyhogy azt kérem, ha ehhez a témához szól hozzá, akkor vegye figyelembe ezt is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu