ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetértek Csákabonyi képviselő úrral, ha arra gondolt, hogy valóban az a legfőbb cél, hogy a fiatalok váljanak képessé a kábítószer visszautasítására. Egyetértek vele akkor, ha arra gondolt, hogy az a legfőbb cél, hogy amellett, hogy a kábítószert már kipróbáló fiatalokat megpróbáljuk megvédeni, megpróbáljuk azokat is megvédeni, akik nem találkoztak még a kábítószerrel. Egyetértek Csákabonyi képviselő úrral, ha arra gondolt, hogy minden olyan hiteles információval el kell látni a mai fiatalokat, amely képessé teszi őket erre.

Tisztelt Képviselő Úr! Azt remélem, hogy ön is el fogja fogadni, és meggyőzi erről a szocialista képviselőtársait is, hogy fogadják el azt a módosító javaslatot, amelyet a költségvetés Ifjúsági és Sportminisztérium részéhez adtunk be, és amely arról szól, hogy igenis próbáljuk meg bevezetni, és folytassuk azt a polgári kormány által megkezdett munkát, amely azt célozza, hogy az iskolák, az általános és középfokú iskolák kapjanak megelőzési normatívát minden gyermekre, amivel segítjük azt, hogy megfelelő anyagi eszközökkel és megfelelő szakmai háttérrel rendelkezhetnek ahhoz, hogy az iskolában - tanrendbe építve - kapjanak világos, érthető információkat ahhoz, hogy vissza tudják utasítani a kábítószert. Remélem, hogy a szocialista és a szabad demokrata képviselők nemcsak most, ebben a vitában mondják ezt, hanem jövő héten a költségvetés módosító javaslatainak szavazásakor támogatni is fogják ezt a módosító indítványt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu