DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A sajtó hírül adta, hogy ön november 25-én menesztette az M5-öst üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópályával való tárgyalásokra kijelölt biztosát, az esztergom-párkányi híd építését nemzetközi elismeréssel levezénylő Szalai Bélát, és a feladattal Kovács Ferenc helyettes államtitkár urat bízta meg. Ez természetesen az ön döntési kompetenciájába tartozik, s nem adhatna okot az Országgyűlés nyilvánossága előtt elhangzó azonnali kérdésre. Az azonban már közfigyelmet igényel, hogy az új biztos a sajtóban azt nyilatkozta, hogy nem zárkózik el az eddig is katasztrofális állapotokat eredményező koncessziós építés folytatásától, és azt az úthasználati díj mérséklése ellenében lehetségesnek tartja. A hússzoros úthasználati díjszint tartását az AKA Rt. eddig is több milliárd forintos évi költségvetési juttatáshoz kötötte. A konstrukció továbbvitele és újbóli alkalmazása újabb évtizedekre hozza lehetetlen helyzetbe a magyar autósokat és fuvarozókat.

Kérem, válaszában ne hivatkozzon arra, hogy az M5-ös koncessziós szerződését az Antall-kormány közlekedési minisztere írta alá. A magyar érdekeket súlyosan sértő módosítások és kiegészítések a Horn-kormány regnálása alatt történtek, azokat Bokros Lajos és Medgyessy Péter ellenjegyezték, lévén, hogy abban kormánygarancia-vállalás is volt.

Tisztelt Miniszter Úr! Egyetért-e munkatársának szándékával? Igaz-e, hogy az M5-ösön újabb koncessziós megoldást kívánnak alkalmazni?

Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu