DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Az előző négy esztendőt firtatta, és azt mondta, hogy önök megkezdték a szükséges lépéseket. Mi is tettünk annak idején lépéseket, ön ismeri jól a szerződést - én talán oly mélységig nem -, annak vannak olyan kitételei, amely határidők most jártak le. Ezek nyitják meg egyébként a lehetőséget és javítják az ország tárgyalási pozícióját; gondolom, ezt ön ugyanolyan jól tudja, mint én.
(12.00)
Ugyanakkor viszont nagyon bízom abban, hogy valóban matricás rendszerben gondolkodnak, és nem valamilyen kapus fizetési rendszer fenntartása mellett fognak dönteni. Azt gondolom, hogy ennek az autópályának a használata miatt és azért, mert ebből minket sok évig kirekesztettek - mert valljuk be őszintén, egy budapesti útért viszonylag kevesen tudnak oda-vissza 5400 forintot fizetni -, ezek a magyar polgárok kárpótolva lesznek, és majd ugyanolyan matrica vételével használhatják az utat.
S még egyet kérnék öntől: tegyen legalább kísérletet arra és mondjon egy dátumot, hogy mikortól használhatnánk így. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés