DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! (Kuncze Gábor telefonál.) A Szabad Demokraták Szövetségéből ketten is emlegették a fideszes frakcióból a nevemet. Szeretném elmondani, hogy ezt a rémséges tettet nem egyedül követtem el, tisztelt képviselő asszony - Kontrát Károly volt a másik elkövető egyébként, aki szintén részt vett ebben. De alapvetően nem emiatt szerettem volna szólni, hanem szerettem volna a frakcióvezető úr figyelmét felhívni arra - ha majd leteszi a telefonját, talán el is jut hozzá az én szavam -, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoktól az előző ciklus ideje alatt 15 milliárdot vettek el, amitől egyetlenegy szolgálat sem működött volna hasonló módon, ami ma az önök kifogása tárgyát képezi.

Ezért úgy gondolom, hogy a szálkát meg a gerendát mások szemében nem szabad összekeverni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu