DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabados Tamás két dolgot vetett fel. Az egyik talán a könnyebbik, hogy miért nem szólt Domokos László Orbán Viktornak akkor. Én is szerettem volna megkérdezni öntől vagy megkérdezem most: ön pedig miért nem szólt akkor a saját miniszterelnökének, amikor mindjárt az első héten nem költözött be a kormányzati rezidenciára, hanem félszáz milliót kellett költeni a saját háza golyóálló üvegekkel való ellátására, a kamerarendszerre, az uszoda bekamerázására? Én azt gondolom, ezt is meg kellett volna tenniük önöknek is, ha ezt a mi oldalunkon ránk terhelik ilyen módon. (Keller László: Nem erről van szó!)
A másik dolog, amit szerettem volna még elmondani, az az, hogy a címzett támogatási rendszerben 1998-2002 között a determinációkat illetően sokkal több anyagi forrás jutott az önök döntéseinek következtében az MSZP-SZDSZ-es önkormányzatok számára.
Valahol, hosszú távon lehet, hogy a rendszer kiegyenlíti egymást, erről is volt szó, hogy kinek milyen színű önkormányzata van és milyen módon jut ehhez, de akkor milliárdos nagyságrendben lehetett mérni, egészen 2001-ig, hogy az akkori ellenzéki, korábban kormánypárti önkormányzatok mennyivel több forráshoz jutottak ilyetén módon.
Amit pedig az ígéretekről Szabó Zoltán képviselőtársunk mondott, egy példát hadd mondjak az önkormányzati szférából: ingyenes tankönyvről beszéltek önök. Ma kiderült, hogy ez csak 1-4. osztályig és bizonyos megszorításokkal fog járni és csak szeptembertől a kisdiákok számára.
Ez általános jelleggel történt volna meg, és minden kisdiák számára járt volna. Én azt gondolom, hogy az ígéretek nemcsak 2006-ig szóltak, hanem voltak olyanok, amelyek már mától megvalósíthatóak lettek volna - erről több képviselőtársunk is beszélt már.
Tehát úgy gondolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), ezt így kellene elmondani, tisztelt képviselő úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés