DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kuncze Gábor képviselő úr némileg elvette a mondandómat, illetőleg a kenyeremet. Szóval azért számoljunk! Ha egy évben négy hónapra 50 százalékos béremelést hajtanak végre, az ugyebár az egész évre vonatkozóan 17 százalékos béremelésnek felel meg. Ehhez képest, ha a következő évben 12 hónapra szól ugyanez az 50 százalékos béremelés, akkor a kettő közötti különbség 33 százalék. 2002-höz képest 2003-ban a pedagógusok bére 33 százalékkal lesz több.
Ez az igazság, tisztelt képviselő úr, függetlenül attól, hogy ön a decemberi és a januári adatokat összehasonlítva milyen következtetésre jut.
Egyébként pedig, tisztelt képviselőtársaim, ma egész délután annak voltunk a tanúi, hogy a Fidesz tisztelt képviselői jóslásokba bocsátkoztak. Jóslásokba bocsátkoztak a tekintetben, hogy tartható lesz-e ez a költségvetés, hogy a költségvetés előirányzatai úgy fognak-e teljesülni, ahogyan azok benne vannak, továbbá jóslásokba bocsátkoztak a tekintetben, hogy a szociáldemokrata-szabad demokrata kormány négyéves időszaka alatt végre fogja-e hajtani azokat az ígéreteket, amelyeket tett. Mondják ezt önök, akiknek a 2001. és 2002. évi költségvetése, a 2001. évi a 2002. évi zárszámadás szerint nem teljesült, a 2002. évi pedig aszerint nem teljesült, hogy önök maguk is megszavazták azt a költségvetési módosítást, amelyet mi benyújtottunk, és korrigáltuk az önök 2002. évi tarthatatlan költségvetését. És mondják ezt önök azok után, hogy négyéves kormányzásuk után az ígéreteiknek jelentős részét nem tudták teljesíteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! 2006-ban mindenki megítélheti, hogy a szociáldemokrata-szabad demokrata kormány mit teljesített az ígéreteiből, és a választók erről ítéletet fognak mondani. Addig kérünk szépen egy kis türelmet!
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés