DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ez évben elfogadott törvénymódosítás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényről valamennyi diplomás esetében legalább 52 százalékos alapbéremelést tartalmazott. Ha a tisztelt Pettkó képviselőtársam felesége olyan szerencsés, hogy a szeptember előtti bérének több mint a fele pótlékokból, túlórákból, egyebekből származik, akkor bizony elképzelhető, hogy az 50 százalékos alapbér az ő havi keresetét csak 23 százalékkal emelte meg - jönnek majd a pótlékemelések is.
Ettől függetlenül Lengyel képviselőtársunk már megint jóslásokba bocsátkozott a tekintetben, hogy hogyan fog működni az a bizonyos, módosító indítvánnyal létrehozott alap, ki fogja-e pótolni az önkormányzatoknak a 2003. évi béremelés következtében előálló többletköltségét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ne szálljunk vitába arról, hogy mi fog történni 2003-ban; a 2003-as költségvetési évről 2004-ben zárszámadást fogunk készíteni, és meg fogjuk látni. Mindenesetre ha van egy olyan alap, amelyből nem kuncsorogni kell, tisztelt képviselő úr, megigényelni kell - vannak ilyen alapok, például az önkormányzatok szociális ellátásának az alapjait pontosan ilyen módon igénylik meg hónapról hónapra az önkormányzatok, meg kell igényelni, és automatikusan megkapja -, ha ez az alap felülről nyitott, akkor az azt jelenti, hogy amit megigényelnek, azt megkapják. Még egyszer mondom, a viccbeli "járni jár, de nem jut" itt nem fordulhat elő, hiszen az alap automatikusan feltöltődik.
Köszönöm szépen. (Babák Mihály: Összevissza beszél!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés