DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány általam és képviselőtársaim által benyújtott, a kulturális fejezetet érintő módosító indítványra szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket. A kulturális minisztérium fejezetében jelenleg is található, "A nemzeti kulturális örökség digitalizálása" cím alatt megtalálható 300 millió forintos összeg megnevezésének módosítására tettünk javaslatot: "Digitalizálás és telematikai fejlesztés" címmel kívántuk ellátni, annak érdekében, hogy a korábban megindult telematikai fejlesztések ennek terhére folytatódhassanak, és ne csak a kulturális örökség értékeinek digitalizálása történjék meg, hanem ha ezek már digitális formában megvannak, akkor számítógépen keresztül hozzáférhetők is legyenek.

Hasonlóképpen költségvetési tételt nem érintő, de szövegszerű módosító indítványt nyújtottunk be a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény szabályozásához. Ebben visszaállítani javasoljuk azt a korábban, a Fidesz vezette kormány által eltörölt demokratikus intézkedést, hogy a Nemzeti Kulturális Alap szakkuratóriumainak, szakmai kollégiumainak összetételében az adott szakma képviselőinek legyen delegálási joga a kuratóriumi létszám 50 százalékának erejéig.

Javaslatot tettünk ezenkívül a minisztérium fejezetében a közművelődési és könyvtárhálózat-fejlesztési címszó alatt található 700 millió forintnyi összeg több más forrásból történő megemelésére. Javaslatot tettünk arra, hogy a minisztérium fejezetében új soron jelenjék meg a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása címén 300 millió forint, ugyancsak a minisztérium költségvetési támogatásának belső átcsoportosítása révén. Kérem a tisztelt Házat, hogy ezeket a módosító javaslatokat szíveskedjék majd támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu