DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hogy nehogy véletlenül félreértsék, a televízión keresztül - más fontos teendők közben, azaz módosító indítványok készítése közben is - figyelemmel kísértük a vitát, ebből következően a vitának ahhoz a szakaszához szeretnék hozzászólni, amelyben Domokos képviselő úr az imént szólt.

Szerintem meglehetősen sajátságos nézet az - de konzekvens a fideszes gondolkodáshoz -, ami azt jelenti, hogy hát, lehetett volna az a hiány akár 5 százalék is, lehetett volna több is az a hiány, nem kellett volna ragaszkodni a hiány mértékéhez úgy, ahogyan ragaszkodnak a mostani kormánypártok. Igen, ezt tapasztaltuk az elmúlt években, az elmúlt négy évben, hogy a Fidesz számára nem voltak ezek a tételek annyira fontosak, mehetett tulajdonképpen a hiány a jövő szempontjából, a jövő felélését meg lehetett csinálni minden különösebb, hogy is mondjam, szigorú gondolkodás és szigorú szabályok betartása nélkül, de ez helytelen volt; helytelen volt az elmúlt négy évben, helytelen lenne most is.

Ebből következően nem tudom elfogadni azt a logikát, amit a képviselőtársunk - aki most szerencsére visszatért a terembe - alkalmazott a hozzászólásában. (Domokos László: Most jöttél meg egy perce!) Nem tudom elfogadni azt a logikát... (Domokos László: Most jöttél meg!) Képviselő úr, ön nem volt bent a teremben, elmondtam, önnek is elmondom még egyszer, hogy a televízión keresztül nyomon kísértem azt a vitát, amelyben ön elmondta ezt a helytelen álláspontot. Még egyszer mondom, hogy konzekvens volt fideszesként, konzekvens volt ahhoz az időszakhoz, amelyet az elmúlt négy évben kormánypárton csináltak. Úgy gondolom, hogy helytelen volt abban a négy évben is, és helytelen lenne most is, ha azt követnénk, amit ön itt elmondott érvrendszerben. Éppen ezért szerintem az ország jövője szempontjából, az ország 2003. évi költségvetése és kiegyensúlyozott gazdálkodása szempontjából is helytelen lenne, ha az 5-5,5 százalékos mértéket elfogadnánk azzal az érvrendszerrel, amely itt elhangzott. Úgyhogy szeretném, ha ezeket az érveket is figyelembe vennék a továbbiakban, amikor megfogalmazzák a véleményüket. (Domokos László: Leszavaztátok!)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu