ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Hasonlóképpen, mint ahogy Varga Mihály képviselőtársam is mondta, Béki Gabriella szavai kissé meglepnek ezzel kapcsolatosan, hiszen ha visszaemlékezünk az elmúlt négy év költségvetésére, a kormányzati oldal részéről soha nem fogalmazódott meg az, hogy egy-egy költségvetési fejezetnél hány darab módosító indítvány van, és hogyan próbálta a szerkezetében átformálni azt a költségvetési fejezetet. Kicsit szomorú vagyok, hiszen a 2000. évi költségvetési törvényjavaslathoz is több mint 800 módosító indítvány érkezett, és soha senki nem próbálta meg összevetni azt, hogy milyen nagyságrendű módosítással próbálták módosítani az adott fejezetet.
Én azt szeretném erőteljesen hangsúlyozni, hogy a múlt héten darabjaira szedett közel 1600 módosító indítvány közül a kormányzati oldal egyetlenegyet sem fogadott el, és talán ez a legszomorúbb, ahogy ön is fogalmazott, hiszen önök is adtak be módosító indítványt, és az a kormányzati oldal részéről támogatottá vált. Ugye nem tetszik azt óhajtani, hogy az ellenzéki oldal ezek szerint ne is adjon be módosító indítványt? Hiszen önök úgy is megteszik azt a lépést, amivel adott esetben a költségvetés azon fejezetében jóvá tudják tenni azt a hibát, amit a költségvetés összeállításánál a szaktárcák vagy a tárcák a maguk részéről nem fogalmaztak meg.
Azért ezt furcsa megközelítésnek tartom ebből a szempontból, hisz mind a 386 képviselőnek joga van módosító indítványt benyújtani az adott fejezeti részhez, az adott fejezeten belül, adott esetben javítani azon az állapoton, amit ő a saját maga részéről elgondol vagy elképzel; ezt vehetem akár a civil szervezetek vagy adott esetben a kistérségi társulások támogatása kapcsán, vagy éppenséggel a hulladékkezelési törvényből adódó lakossági terhek enyhítésénél az 1200 forint/fős (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) lakosonkénti támogatás kapcsán, amit a kormányoldal nem fogadott el. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés