FONT SÁNDOR (MDF): Roppant sajnálom, hogy Kuncze Gábor telefonál... (Kuncze Gábor befejezi a telefonálást.) - most már nem, akkor örülök neki. (Kuncze Gábor: Nem téged hívtalak!) Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Most megpróbálom még egyszer elmondani, miért volt megalapozott az indítványunk ehhez a X. fejezethez is és a többihez is. Az önök kormánya akkor terjesztette be a költségvetést, amikor még az adótörvények végszavazásával nem végeztünk. Tehát a beterjesztő nem tudhatta azt, hogy a parlament az önök többségi szavazatával az ásványvíz áfakörét megváltoztatja, 12 százalékról több mint duplájára, 25 százalékra, ezáltal több mint 4 milliárd forint áfabevétel fog keletkezni a XXII. fejezetnél, a Pénzügyminisztériumnál. Tehát itt van egy olyan összeg, amit a Pénzügyminisztérium nem tervezhetett be.
Ezért kénytelen vagyok azt állítani, hogy az indítványunk mindannyiszor megalapozott volt, amikor erre a kormány által nem tervezett áfabevétel-növekményre alapozott, ezért mertük az egyházak rekonstrukciós kiadásait támogatni a továbbiakban is 4 milliárd forinttal, amit önök most csak 500 millió forinttal akarnak támogatni.
(15.20)
S még egy dolog: az a vád, hogy az ellenzéki indítványok a rendelkezésre álló pénz többszörösét kívánták felhasználni. Kérdezem én: végül is hány ellenzéki indítványt szavaztak meg, amelyik elvonást jelentett erről a fejezetről? Legyenek szívesek akár csak egyet mondani! Megállapíthatjuk, hogy egyetlenegyet se. De hagyján, hogy ellenzéki képviselőtől nem fogadtak el indítványt, ám a kormánypárti képviselők által benyújtott és bentmaradt összes indítványra is nemmel szavaztak. Miről van szó? Arról, hogy a kormány egy rossz költségvetés beterjesztése után mindvégig saját magát akarta korrigálni, most pedig önöknek kényszerűségből meg kell magyarázni, hogy miért volt jó ez az elvtelen eljárás.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés