FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már csak a történelmi hűség kedvéért, hogy esetleg, ha most említésre kerül, tudom, milyen eséllyel, de netán, ha jövőre vissza merem idézni: Soltvadkert elkerülő útjáról van szó. Még a szupertitkos táblázatban sem valószínű, hogy megtalálja államtitkár úr ezt az előterjesztést, de az összes területen mindent megtettünk azért, mert a kaotikus állapotot csak úgy tudjuk megoldani, hogy az elkerülő út megépül. A közútfejlesztés elengedhetetlen része lett, hiszen Bács-Kiskun megye két főgerinc-, főútvonala egyesül Soltvadkerten, és mintegy 6 kilométeren keresztül együtt fut. Ez az észak-déli irányú 54-es és a kelet-nyugati, kis lejtésszöggel déli irányba forduló 53-as.

Hogy sajnálatos vagy hála istennek, de a balkáni események kapcsán átterelődött a forgalom erre a főútra, és mintegy 10-12 ezer egységjármű-forgalom számlálható naponta. Ez ma a városba jön be. Aki ismeri a centrikus elhelyezkedését, tudja, hogy a középpontban egy kereszteződésnél, pont egy iskolánál és műemlék jellegű templomépületnél találkozik ez a két út. Sajnos volt már halálos baleset is, gyermeket gázoltak el.

Azt szeretnénk, hogy ebből a válságból kilábalva az elkerülő út megépüljön. A rendezési terv hamarosan elfogadásra kerül, a megépítésre vonatkozó terv pedig készen áll. Én találtam rá forrást is - már meg se merem említeni -, az ásványvíz áfájának 25 százalékosra növekedéséből 2 milliárd forintot próbáltam oda irányozni; megvalósítható 2 milliárd forintból. Ez is azok közé az indítványaim közé tartozik a harminc-negyvenből, hogy ha esetleg egyet támogatott volna a kormány, annak nagyon örültünk volna, de ez idáig erre az egy támogatásra sem került sor.

Köszönöm szépen tisztelt figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu