GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ékes képviselőtársammal abban egyetértek, hogy az útkérdés megoldása nagyon fontos dolog. Ez a 8-as útra is igaz, amelyben valóban közös lobbizás folyt az elmúlt időszakban. De azért arra felhívnám a figyelmét, hogy ha a politika például olyan értelemben dönt rosszul, hogy kilobbizzuk azt, hogy készüljön el Ajkáig a 8-as út kétsávosítása, vagy inkább azt mondom, hogy Devecserig, mert oda van a tervezett bekötése a pápai térségnek, de nem készülne el Várpalotán valamilyen tehermentesítő út, és most már ott tartunk, hogy elvileg Várpalotáig nagyon rövid időn belül elérhet mind a két irányból a 8-as út, de ha azt nem úgy folytatnánk, ahogy a szakmaiság megkívánja, tehát hogy ott kezdjünk valamit a megnövekedett forgalommal, akkor igaz, hogy nagyon kellemesen autókáznánk Várpalotáig veled együtt Devecsertől vagy Ajkától, ez most mindegy, és akkor ott szépen fél óra alatt mennénk keresztül, mert ugye, egy szem lámpára vezetnénk rá. Tehát én azt gondolom, hogy az útépítés inkább szakmai és kevésbé politikai kérdés. Tehát a folyamatokat és a sorrendeket mindenképpen be kell tartani.
Azt gondolom, most nekünk az a legfontosabb, hogy azok a megkezdett szakaszok, ahol érdemi munka folyik, ez igaz a Fehérvár és Várpalota közötti szakaszra, ebben legyen meg a csóri elkerülés, legyen meg a 8-as út belső tehermentesítése Várpalotán, illetve menjünk tovább, végig azon a szakaszon. Tehát azt gondolom, a sorrendet valahogy itt kell tartani, és bármennyire szeretnénk, ha már Devecsertől a 8-as főúton két sávon mehetnénk, de én azt hiszem, ez a legfontosabb része a dolognak, és erre viszont a koncepcióban megvan a megoldás. Tehát ezeket a dolgokat meg tudjuk csinálni ezek között a költségvetési keretek között is. A többi, úgy gondolom, ezután kell hogy következzen. Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés