GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szijjártó képviselő úrnak hadd mondjam: én hallottam ma már önt beszélni erről a parlamentben. Sajnálom, hogy nem nézte meg a miniszterelnökség fejezetet, mert ott találkozott volna ezzel, csak én tudom, hogy a Fidesz-frakció pont azokat a forrásokat vonta el teljes egészében, amelyek az európai uniós csatlakozással, felkészítéssel kapcsolatos tájékoztatásra és információra vonatkoznak. Tehát attól, hogy nem az ifjúság fejezetében van, még van. Én tudom, hogy ez sok kötetből áll, és vastag, de fiatal ember, ha felkészül egy hosszú életre, akkor nem árt, ha többet olvas, és akkor ezeket meg fogja találni.

Azonkívül azt is sokszor elmondtuk, hogy van egy létező drogstratégia. Azzal viszont tényleg nem értünk egyet, hogy a fejezeten belül még külön címkézzünk - az egészségügy fejezetében is szerepel erre összeg. Tehát ha nem egy fejezetben talál meg mindent, ez a költségvetés szerkezete, ez a költségvetés sajátja. Erre egy kicsit több időt kell fordítani! Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu