IVANICS FERENC (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Külügyminisztérium az elkövetkezendő években azt hiszem, különösen figyelemre méltó helyzetben lesz, illetve talán már van is. Hiszen a jelenlegi szituációban, a hét végi döntést megelőlegezendő, tudjuk, hogy 2004. május 1-jétől csatlakozhatunk az Európai Unióhoz.

A korábbi módosító indítványok beadását a Fidesz-frakció nagy számban tette meg, illetve, hogy pontosan fogalmazzak, nagy számban adott be módosító javaslatokat, amelyek a Külügyminisztérium különböző fejezeteit érintették. Egy olyan új módosító indítványról szeretnék itt említést tenni, amit különösen fontosnak gondolok. Ez egy 20 millió forintos tétel, amely a beruházásokból venne el 20 millió forintot. Úgy gondolom, hogy ott a több milliárd forintos tételből ez nem olyan vészes összeg, ugyanakkor pedig az EU-régiók támogatására mindenképpen szükséges pénzt áldoznunk.

A határ menti együttműködések különösen fontosak az ott élők számára. A megyei területi együttműködések keretein belül gyakorolhatják a közigazgatási középszinten a vezetők és az abban résztvevők a kapcsolattartás különböző formáit. Tehát úgy hiszem, mindenképpen érdemes, nemcsak kormányzati szinten, nemcsak a Külügyminisztérium brüsszeli kapcsolatait életben tartani, hanem azokat a kapcsolatokat is, amelyek szervesen kötnek bennünket a határon túliakhoz, legyen szó akár ott élő kisebbségről, legyen szó akár a magyar-osztrák határ menti együttműködésekről.

A PHARE-CBC-programok már jó tapasztalatot, jó előéletet adnak ehhez. Úgy gondolom, hogy ezzel a módosító indítvánnyal lehetőséget teremtünk az önkormányzatoknak arra, hogy gyakorolják az uniós magatartást.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu