JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Lamperth Mónika belügyminiszter asszony korábbi nyilatkozatát hallottuk itt az előbb. Én figyeltem a nyilatkozatát, teljes mértékben helytálló, teljes mértékben úgy történik, ahogy annak idején Lamperth Mónika mondta. A járandóságot ez a törvény keletkezteti, éppen azért, mert akkor kényszerhelyzetben voltak az önkormányzatok. A 20 milliárd forint is nagyjából stimmel, kicsivel kevesebb. A képviselő úr, ha megnézte, akkor látni kellett, hogy 17 milliárd fölötti összegről van szó, csak a túlfizetések miatt kerül sor tíz egész valahány tized milliárd kifizetésére. Tehát az a 20 milliárd körülbelül jó szám volt akkor, amennyire meg lehetett becsülni. Tehát itt semmi probléma nincs Lamperth Mónika miniszter asszony kijelentésével.

Egy szó nem esett arról, hogy a hozzájárulás 100 százalékában kell meghatározni a járandóságot. A járandóság meghatározása e törvény feladata, és e törvényből keletkezik az önkormányzati járandóság. Úgyhogy én úgy gondolom, hogy helyén vannak a dolgok. Az akkori nyilatkozatnak, az akkori felszólalásnak megfelelően készítette a kormány most el a javaslatát, és én ennek elfogadását javaslom.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu