LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Farkas képviselőtársamhoz hasonlóan én is az árvízveszély rendezésével kapcsolatban emelnék szót. Mint ahogy bizonyára tudják, a bodrogközi településeket az utóbbi évek szinte mindegyikében árvíz érte, és a polgári kormány kezdeményezésére el is indult egy fokozott beruházás.
A javaslatunk az, hogy ez a lendület 2003-ban se törjön meg. 2003-ra a kormány 600 millió forintot javasol, az előző évben ez 900 millió forint volt, és ismerve a kormány távolabbi terveit, a következő évre, azaz 2004-re is 900 millió forint. Tehát teljesen indokolatlan levenni ezt az összeget, nem is értjük, hogy miért történik ez. A kenézlői és tiszakarádi 5,5 kilométeres szakasz töltésmegerősítése indokolt.
Várnám a választ, de úgy tudom, hogy az SZDSZ-es tárcától nincsenek itt, az SZDSZ-nek pedig nincsen már ideje arra, hogy elmondja a választ - azonban, gondolom, legközelebb lesz szó róla.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés