LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Én az szja tervezésével kapcsolatban szeretnék hozzászólni. Az első hozzászólásom, hogy most tapasztalhattuk meg a költségvetési bizottság benyújtott módosító indítványai kapcsán, amire kormányoldalról érkezett felkérés, hogy amíg ellenzéki képviselők hiába próbálkoznak azzal, hogy olyan módosítót nyújtsanak be, aminek az szja-bevételek növekménye a másik oldala, addig ezt a kormánypárti oldalon nyilván bármikor meg lehet tenni. Magyarán azt, hogy 9 milliárddal vagy 29 milliárddal nő-e a következő évi szja-bevétel, nem tudja a kormány sem. Egyet mindenki tud, hogy az az szja, ami most bent szerepel, alul van tervezve.
A másik problémánk az szja-nak az a bizonyos egyszázalékos egyházi finanszírozásával kapcsolatos kérdésköre, ami rengeteg vitát vált ki. Most vasárnap, templomban jártamban is tapasztaltam, hogy a híveket nagyon erősen foglalkoztatja ez a probléma. Nagyon kérem a kormánypárti képviselőket, hogy gondolják meg még egyszer ezt az ügyet, mert hihetetlen feszültséget hordoz az magában, amit elterveztek. Ha tényleg bemegy az ember egy templomba, azt tapasztalja, hogy aki oda jár, annak a társaságnak a fele vagy öreg, vagy diák, ilyen módon nem szja-adózó, következésképpen azt gondolom, hogy nagyon rossz útja lenne az elosztásnak, ha ennek alapján történne az egyházak finanszírozása.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés