LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kilencvenes évek elején számtalan önkormányzat került abba a helyzetbe, hogy önerőből kellett megvalósítania a gázközmű-beruházását. Az önkormányzatok a rendelkezésükre álló vagyont kényszerhelyzetben, általában áron alul adták el annak érdekében, hogy a lakossági terhek elviselhetők legyenek. Számtalan esetben kellett felvenni olyan hiteleket, amelyek a későbbi fejlesztéseiket determinálták, lehetetlenné tették, és számtalan esetben volt olyan, hogy az önkormányzati feladatokat is nehezen tudták ellátni a gázberuházás hatására. Szám szerint 752 olyan önkormányzat volt, amelyek 1993. augusztus 4. előtt kezdték meg a beruházásokat és azt követően fejezték be.

A Horn-kormány idején privatizációra kerültek a gázszolgáltatók, és ezeknek az önkormányzatoknak az igényét még az a kormányzat elismerte azzal, hogy a névérték 40 százaléka erejéig részvényeket bocsátott az önkormányzatok rendelkezésére, amit el kellett adniuk, hogy a hiteleiket vissza tudják fizetni, az önkormányzatok működőképességét meg tudják őrizni. Úgy tűnt, hogy ezzel lezáródott a gázközmű-kártérítéssel kapcsolatos procedúra; illetve az önkormányzatok ebbe nem túlzottan nyugodtak bele, már csak azért sem, mert bőven a névérték fölött, 200 százalék fölött adta el az állam a gázszolgáltató részvényeit.

Az elmúlt ciklusban megkezdődött az önkormányzatok gázközművel kapcsolatos igényeinek a rendezése, és ekkor a parlamentben is több alkalommal folyt erről vita. Nagyon nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a költségvetésben is mindössze 11 milliárd forinttal szerepel az 1993. augusztus 4. előtt megkezdett beruházások rendezése, holott tudjuk, hogy ennek a tényleges összege megközelíti a 20 milliárd forintot. Rettentően meg voltam döbbenve, mert regnáló polgármesterként kaptam a BÖK vezetőjétől, Lamperth Mónikától egy levelet, amelyben tételesen le volt írva, hogy milyen módon szeretnék ezt a későbbiekben rendezni. Ezt követően utánanéztem az anyagoknak - egyébként újságban is megjelent az elmúlt napokban -, az Országgyűlés tavalyi 211. ülésnapján Lamperth Mónika azt mondta, hogy az említett 752 település az önkormányzatok számát tekintve több, mint ahányan most kapnak, de az összeget tekintve lényegesen kisebb...

Forrás: parlament.hu