LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A jegyzőkönyv rögzíti az elmúlt három óra vitaanyagát. Úgy gondolom, ha összevetjük az előző két kormányzati cikluskezdő költségvetési vitával és a megfelelő fejezettel, akkor könnyen ki lehet tanulni a parlamenti dramaturgia alapvető ismérveit, hiszen a közlekedéssel kapcsolatban hasonló érvek és ellenérvek hangzottak el 1994-ben, 1998-ban és most is, legfeljebb a személyek és az utak nevei változtak meg, az érvek eléggé hasonlatosak voltak.
Magam is becsülöm Szalay Gábor államtitkár úr helytállását, hiszen azon kevés államtitkárok és tárcavezetők közé tartozik, aki nemcsak végigüli a vitát, hanem érdemben reagál minden egyes felvetésre.
Egyetértek azzal is, hogy a megfelelő költségvetéssel gazdálkodni kell, és tulajdonképpen politikai kérdés az, hogy a súlypontot hová helyezzük. Valóban nem tudnék érvet mondani azért, hogy esetleg a Törökszentmiklóst vagy a Hajdúszoboszlót elkerülő útszakaszt ne kelljen megépíteni, mert azok legalább annyira fontosak, mint más útvonalak, például a 44-es út folytatása, amelyet nemcsak Kunszentmártonig vagy Tiszaugig, hanem legalább Kecskemétig jó lenne elhozni, hogy a magam területéről is beszéljek; de egyetérthetek Domokos Lászlóval vagy Tállai Andrásékkal - itt valójában hasonló súlypontok jelentek meg.
Van egy olyan területe ennek a fejezetnek, amiben viszont nagyon várom Szalay államtitkár úr válaszát, mert eddig nem kaptam erre választ: az akadálymentes közlekedésről van szó. Ebben az ügyben a Magyar Demokrata Fórum több módosító indítványt adott be, hiszen az 1998. évi törvény előírja, hogy a középületek, közfeladatokat szolgáló intézmények és a tömegközlekedés járművei tíz éven belül a mozgássérültek számára legyenek elérhetők és használhatók. Azzal is egyetértek, hogy ez több cikluson átívelő feladat, és azzal is, hogy mi is tehettünk volna többet az elmúlt ciklusban ezen a területen. Az azonban elfogadhatatlan és több mint szépséghiba, hogy ha nézem a központi beruházások részletezését és a megfelelő fejezeten belül az akadálymentes közlekedés fejlesztésére előirányzott költségvetési támogatást, akkor azt kell látnom, hogy az összes összeg az egyéb kapcsolódó forrásokkal több mint 2,5 milliárd forint, tehát az összberuházás költsége, és ebből igen kevés jutott 2000. december 31-ig ráfordításra, 76 millió, ami 2001-ben 185 millióra emelkedett, a 2002-re módosított előirányzat 157 millió forint, és ebben az esztendőben mindössze 100 millió forint. S ne tessék azt mondani, hogy nincs előkészítve, mert a tervek itt is megvannak. Ez bizony politikai döntés volt. Itt a súlypontot másképp kellett volna elosztani.
De van néhány olyan terület is, ami aztán végképp megmagyarázhatatlan. Szóvá tettem már a MÁV-vasútállomások vécéinek akadálymentesítését, amire nem kaptam választ. A központi költségvetési keretből és a kapcsolódó egyéb forrásokból összesen ez belekerül 360 millió forintba. Itt elindult egy nagyon jó folyamat, ami 2003-ban megáll, nulla forint az előirányzat, tehát egyetlenegy fillért sem fordítanak erre. Majd a következő esztendőre, 2004-re irányoztak elő egy nagyobb összeget, 187 millió forintot, aztán folytatódik 2005-ben és 2006-ban. Egyszerűen nem értem, hogy ennek mi az oka. Nyilvánvalóan valami ésszerű oka kell legyen, mert azt nem feltételezem, hogy a kormányzat vagy a tárca költségvetésének az előkészítői ne éreznék, mit is jelent a kerekesszékesek számára az akadálymentes vécé a vasútállomásokon.
Úgy gondolom, ennek a vitának az a feladata, hogy súlypontokra hívja fel a figyelmet, és akár a tartalék, akár az elkövetkezendő esztendők költségvetésének az előkészítésekor az itt elhangzottak talán hasznosíthatók lesznek.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés