SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Megértem, hogy ön újból felteszi szinte ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket két héttel ezelőtt már megválaszoltam, hiszen akkor ön vélhetően (Moraj a Fidesz soraiban. - Demeter Ervin: Ne túlozz!) nem hallhatta a válaszaimat frakciója féktelen hangoskodása következtében.

Ezért azután újból megismételném azt, amit akkor elmondtam, és szeretném önt újfent arról tájékoztatni, hogy sem az ön által meggyanúsított Medgyessy Péter miniszterelnök úr, sem az ön által meggyanúsított Kuncze Gábor frakcióvezető-pártelnök úr, sem az ön által meggyanúsított MFB-vezérigazgató, Erős János úr nem végzett semmiféle nyomásgyakorlást (Moraj és közbeszólások az ellenzéki padsorokban.), nem akadályozott meg semmiféle folyamatban lévő pert, nem vonatta vissza a Defend Kft.-vel a keresetét.

Ezzel szemben a Defend Kft. új menedzsmentje és új felügyelőbizottsága vélhetően új körülményekkel ismerkedhetett meg (Derültség a Fidesz soraiban.) azon előterjesztés formájában, amit én itt a kezemben tartok. Ez az előterjesztés a Defend Security Kft. 2001. március 19-ei taggyűlésére készült, és ezt a Defend menedzsmentje az akkori tulajdonosoknak mind megküldte a taggyűlést megelőzően.

Ennek 1. pontja arról tájékoztatja az akkori tulajdonosokat, hogy költségvetési tartozásaik elérték a majdnem 500 millió forintot, pontosan 464 millió forintot, az alábbi bontásban: az átütemezett, halasztott adótartozások összesen 344,5 millió forintot tesznek ki; a halasztott adók pótléka 1,1 millió forint; a helyi adók részfizetése 4,3 millió forint; a 2001. január havi elmaradt adófizetési kötelezettség 44 millió forint; a február havi bér utáni járulék pedig 70,1 millió forint, azaz összesen 464 millió forint - idézet bezárva. (Demeter Ervin: Eörsi ügye után fél évvel!)

Nos, tisztelt képviselő úr, a Defend Kft. új menedzsmentje vélelmezhetően ezen előterjesztés utólagos, általa történt utólagos megismerése és mérlegelése után döntött úgy, hogy eláll a keresettől.

Kérem válaszom elfogadását. (Gyürk András: Ezt? - Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu