SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1998 és 2002 között a polgári kormány egyik legfontosabb feladatának tekintette azt, hogy anyagi és születési helyzetétől függetlenül mindenki versenyképes tudás birtokába jusson, és ennek megfelelően a polgári kormány meg is szüntette a tandíjat, bevezette a diákhitelt és a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerét. Sőt, a polgári kormány ideje alatt jelentősen emelkedtek a pedagógusbérek, négy év alatt a pedagógusok reálkeresete 34,5 százalékkal emelkedett.
A szocialisták a választási programjukban azt ígérték, hogy a szeptemberi béremelést követően a ciklus egészében folyamatos reálbér-növekedés fog megvalósulni. Ehhez képest és ezzel szemben a jövő évi költségvetés meglehetős csalódást okozott a pedagógustársadalom számára, hiszen a költségvetési javaslatból jól látszik, hogy a kormány jövőre nem emeli a béreket, és a bérek befagyasztása, valamint az adótörvények együttes hatása nyomán 2003-ban megkezdődik a 2002. évi béremelés értékvesztése is. Ami talán még fontosabb és sajnálatosabb, hogy a pedagógus életpályamodell újabb elemeinek bevezetése elmarad, és változatlan marad a pótlékrendszer is. A Fidesz-Magyar Polgári Párt erre vonatkozólag több módosító indítvánnyal élt, azonban ezt a kormányzati többség elutasította.
A másik nagyon fontos kérdés az oktatás területén véleményem szerint a kollégiumi helyzet, ami a felsőoktatás területén kissé elszomorító. A szocialisták választási kampányukban 10 ezer új kollégiumi férőhelyet és jelentős fejlesztéseket ígértek. Ehhez képest a felsőoktatási beruházásokra szánt támogatás 2002-höz képest 2003-ra alig több mint a felére csökken. Erre vonatkozólag is 10 milliárd forintos pluszforrás biztosítását indítványozta a Fidesz, ezt azonban a kormányzati többség elutasította. Ezt sajnáljuk; mi azt kérjük, hogy a szocialisták és a szabad demokraták választási ígéretükhöz hasonlóan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) oktatáspártiak legyenek a jövőben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés