SZALAY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy az elmúlt évtizedben Zalaegerszeg város fejlődéséhez talán legjobban a régióbeli közlekedési struktúra fejlesztése járult hozzá. Részben elkészült és folytatódik a szlovén vasút építése, és végre teljessé vált a 74-es út elkerülő szakasza is.

Szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy ez a folyamat tovább folytatódik. A munka nem állt le, de még csak nem is lassult. A Széchenyi plusz közútfejlesztési program keretében 2002. március 19-én megkötött építési szerződés természetesen továbbra is érvényben van. A Nemzeti Autópálya Részvénytársaság és a Magyar Autópálya-építő Konzorcium garantálja, hogy az építkezés a szerződéses határidőnek megfelelően 2003. november 30-án befejeződik.

Az első, három kilométer hosszúságú szakaszon a kivitelezés az eredeti ütemterv szerint halad előre. A földmunka, a fagyvédő réteg elkészült. Jelenleg a bevágási rézsűk füvesítését, a vízelvezető árkok és az út betonalapjának építését végzik. A négy kilométer hosszú második szakaszon folyamatban van a terület megszerzése. Igaz, hogy e téren némi nehézségek támadtak időközben - mint általában szinte mindenütt Magyarországon, ahol autópályát építünk, közutat fejlesztünk -, mert az érintett 60 ingatlantulajdonosból 19-en nem fogadták el az értékbecslő által meghatározott vételárat. Ezért kisajátítási eljárás keretében kell a területet megszerezni, de mindenképp szem előtt tartjuk, hogy a földmunkák jövő május végére befejezhetők legyenek. Hangsúlyozom, hogy a teljes útszakasznak az eredetileg tervezett, 2003. november 30-ai befejezése nincs veszélyben.

Ami a képviselő úr befejező kérdését illeti, arra azt tudom mondani, hogy az út terveit a Zala megyében és a megyeszékhelyen illetékes közútkezelő közhasznú társaság készíttette, amely a térség önkormányzataival és közműtulajdonosaival állandó kapcsolatban van és volt. A tervezés során figyelembe vették a térség egyéb fejlesztési igényeit is. A tervezők körültekintetését és komplex szemléletét érzékelteti az is, hogy az elkerülő út repülőtérhez vezető csomópontjában minden igényt kielégítő körforgalom is épült, amely még hosszú ideig képes lesz kiszolgálni a repülőtéri fejlesztéseket. Emellett számoltak még az ez évben épült aquapark forgalmi igényével is. A közútkezelő társaság és az önkormányzat az elkerülő út építése kapcsán a város belső közlekedési szerkezetének átalakításáról is megállapodott.

Kérem a tisztelt képviselő urat és az Országgyűlés valamennyi képviselőjét, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu