DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ombudsman Urak és a vitára figyelők! Fodor Gábor képviselő úrtól hallhatták, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége elfogadásra ajánlja az országgyűlési biztosok által elkészített jelentést, ezért engedjék meg, hogy erre több szót ne is vesztegessek; nem kívánok nagyon hosszú lenni, de a hátralévő megjegyzésemben szeretnék kritikai megjegyzéseket is tenni, és szeretnék levonni néhány következtetést az előttünk álló időszakra is, amennyiben erre lehetőségem adódik.

A legelső kérdés, amellyel szeretnék röviden foglalkozni, de úgy érzem, hogy nem lehet eléggé aláhúzni a kérdésnek a jelentőségét, ez az országgyűlési biztosok és a hatalom viszonya. Ha abból indulunk ki, hogy az országgyűlési biztosokat az Országgyűlés választja, de az ő funkciójuk az, hogy a hozzájuk forduló állampolgárok úgy érezhessék, hogy ha a hatalommal valamilyen problémájuk van, azzal ütköznek, jogsérelem éri őket, akkor kaphassanak az országgyűlési biztosoktól valamifajta jogvédelmet vagy iránymutatást - úgy is hívják az ombudsmant, hogy a nép ügyvédje; nem egy konkrét ügyvédi tevékenységről van nyilván szó, de igenis az állammal, a hatalommal szembeni jogos vagy jogosnak vélt érdekek képviseletéről -, akkor rendkívüli fontosságúnak tartom azt, hogy mi a biztosok viszonya a mindenkori hatalommal.

Ebből a szempontból azt kell mondanom, hogy bár nem vitatjuk ma az oktatási ombudsman kérdését, de példamutatónak látom azt, hogy az oktatási miniszter felmentette azt az oktatási biztost, akit az előző kormány kinevezett, és ugyanazt a személyt végül is egy demokratikus módszerrel, tőle független módon ugyanoda visszatette. Azért volt ez az eljárás helyes megítélésem szerint, mert gyakran nem a személlyel vannak bajok, hanem a függelmi viszonyokkal, és rendkívül fontos az, hogy a biztos, legyen az országgyűlési biztos vagy pedig más területtel foglalkozó biztos, nemcsak hogy független legyen a hatalomtól, hanem ezt adott esetben demonstrálni is tudja.

Ilyen szempontból, úgy gondolom, végzetes dolog történt, amikor Lenkovics országgyűlési biztos urat kinevezték, és erre azóta senki nem tért vissza. Én nem tudom, hogy az állítás igaz volt vagy nem volt igaz, de az akkori hírek szerint Lenkovics országgyűlési biztos úr, amikor a parlament végül is megválasztotta ombudsmannak, az akkori miniszterelnöknek, amikor ő gratulált neki, azt mondta, örül, hogy a miniszterelnök urat szolgálhatja. Lehet, hogy ez az állítás nem igaz, csak ez nagyon sok újságban megjelent, és nagyon fontos lett volna, ha az országgyűlési biztos úr ezt akkor határozottan cáfolja - ha nem így történt. Ha így történt, akkor persze az a baj, de úgy érzem, hogy azoknak, akik figyelik az országgyűlési biztosok munkáját, a megválasztásuk körülményeit, ez rendkívül fontos üzenet, hogy ilyen helyzetben, amikor, még egyszer, feltételezve, hogy a történet, amit a sajtó megírt, nem volt igaz, tudjanak róla, hogy nem volt igaz, és ezt határozottan cáfolni kellett volna, és erre sajnos nem került sor.

Szeretnék felhozni pozitív példákat is a hatalom és az országgyűlési biztosok viszonyáról. Nekem nagyon tetszik, ahogy Kaltenbach országgyűlési biztos úr adott esetben a hatalommal szemben keményen meg tudja fogalmazni a véleményét. Nem azzal törődik, hogy ha lejár a mandátuma, akkor majd megválasztják vagy nem választják meg, hanem ha van egy sarkos véleménye, azt keményen megmondja, akárki van kormányon - és ez így helyes megítélésem szerint.

Szeretném hozzátenni, hogy bár ez a beszámoló a 2001-es időszakra terjed ki, a történet, amit most felhoznék, egy ez évi nyári történet: amikor Péterfalvi adatvédelmi biztos úr a nyáron hozott egy döntést, amellyel én személy szerint nem értettem egyet, de azt kell mondanom, hogy dicséret illeti őt azért a, ha úgy tetszik, civil kurázsiért, hogy a mostani hatalommal szemben, a mostani hatalmi szempontokkal ellentétben fogalmazta meg az állásfoglalását. Még egyszer mondom, én nem értettem vele egyet, és szívesen folytatnék erről még sok-sok vitát, de becsültem benne azt, hogy kőkeményen megfogalmazta a véleményét.

A másik dolog, amit szeretnék felhozni a korábbi időszakkal szemben, az az, hogy kevesebbet tudunk a biztos munkájáról. Elhangzott több beszámolóban, hogy kevesebb ügy kerül a biztosok elé. Én úgy ítélem meg, hogy ennek van egy olyan oka is, hogy kevesebbet tudunk ma róluk. Annak idején, Majtényi biztos úr vagy Gönczöl Katalin nagyon sokat szerepeltek a médiában, mert fontos ügyeket, amelyek nemcsak egyedi ügyeknek a megítélésére vonatkoztak, hanem egy általános ügycsoportnak a feldolgozásával voltak kapcsolatban, ezeket nemcsak az érintett hatóságokkal közölték, hanem nagyon jól kezelték a médiával való kapcsolatokat, hogy ne csak egy-egy ügyben kapjanak adott esetben a csorbát szenvedettek valamilyen jogorvoslatot, hanem az emberek széles körben tudjanak arról, hogy mivel foglalkoznak az országgyűlési biztosok. Szeretném önöket biztatni, hogy ezt a korábban kialakult gyakorlatot kövessék a jövőben is, az olyan ügyeket, amelyek állampolgárok széles rétegei szempontjából lehetnek érdekesek és fontosak, a médián keresztül is közöljék.

Megemlítettem ezt a problémát, hogy vannak a konkrét ügyek, és ebben mind a három plusz a helyettes ombudsman nagyon jó munkát végez, elfogadom teljes egészében a beszámolójukat, nemcsak általában, hanem részleteiben is, de nemcsak konkrét ügyek vannak, és erre ők is felhívták a figyelmet, hogy vannak olyan ügyek, amelyek általánosabb jellegűek. Hallottuk a beszámolóban például azt, hogy adott esetben egy intézménynél, például egy kórházban az emberi jogok betartása azért nem történik meg olyan mértékben, amilyenben szeretnénk, mert adott intézménynek nincsenek meg a költségvetési forrásai ahhoz, hogy ezeket az egyébként maguk által is elismert és fontosnak tartott szempontokat érvényesítsék. Megítélésem szerint az ilyen általános következtetésre okot adható esetek talán még fontosabbak, sőt nem talán, hanem egészen biztos, hogy fontosabbak, mint azok az esetek, amikor egy-egy esetben, egy-egy hatóságnak a vezetője visszaél, valamit rosszul tesz, nem tudom, mit csinál, mert ha az ombudsmani vizsgálat egy általános működésbeli anomáliára hívja fel a figyelmet, aminek ráadásul következménye adódik a parlament működésére, akkor nagyon szeretném őket bátorítani, hogy ezt mondják, határozottan hívják fel nemcsak a parlament, hanem a közvélemény figyelmét erre. Mert az persze érthető, hogy költségvetésből nem lehet mindent támogatni, de az, hogy emberi jogok sérüljenek költségvetési források elégtelen volta miatt, tűrhetetlen, és ezt a parlamentnek akkor reparálnia kell, megoldást kell találnia, tehát ezért kérem, hogy e tekintetben bátran, határozottan és a nyilvánosság felé is képviseljék a szempontjaikat.

Befejezésül pedig, van egy vita régóta az új ombudsmani intézményekről. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében határozottan ellenállunk; mondjuk, nem vagyunk egy elég nagy párt - bár lennénk erősebbek! -, hogy a szavazatainkkal is tudnánk ellenállni az ilyen kísérleteknek, de nem tartjuk jó ötletnek azt, hogy azért, mert az országgyűlési biztosoknak az intézménye sikeres, ezt a politikának bármely része arra használja fel, ha tetszik, hogy píártevékenységet folytasson.

(15.20)

Vannak az idősek. Vannak az időseknek problémáik? Vannak. Erre nem lehet válasz, hogy akkor adjunk nekik egy ombudsmant, aki az idősek ombudsmanja!

Gond van a fiatalokkal? Gond van a fiatalokkal. Csináljunk egy fiatalok ombudsmanja intézményét! (Kósáné dr. Kovács Magda: Nőknek is!)

Mi volt még? Jövő nemzedékek ombudsmana. Nem tudom, kik voltak még... A természetvédelem!

Rengeteg probléma van ebben az országban, ezeket a problémákat nem lehet megoldani egy-egy újabb ombudsmani intézmény kreálásával. Úgy ítélem meg, ha ezt megtennénk, akkor még kárt is okoznánk a jelenlegi intézményeknek, mert ez olyan inflációt idézne elő az ombudsmani intézményben, amely megítélésem szerint a ma még többé-kevésbé jól működő intézménynek a rovására menne. Tehát azt javasolnám képviselőtársaimnak, azoknak, akik időről időre felhozzák az új ombudsmani intézményeket, hogy álljanak ellen ennek a csábító üzenetnek, hogy na, hopp, adjunk egy ombudsmani intézményt, inkább koncentráljunk mint parlamenti képviselők, és találjunk megoldást ezekre a gondokra, ne tegyük tönkre ezt az egyébként jól működő intézményt.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu