LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt nyolc esztendőben immár harmadik alkalommal kerül a tisztelt Ház elé a pénzmosás megelőzéséről szóló törvényjavaslat. Ezeknek a törvényeknek az elfogadása korábban azért nem okozott gondot, mert tartalmuk gyakorlatilag megegyezett az Európai Unió országaiban hatályos pénzmosás elleni törvényekkel. Ahogyan kifejtette ezt Herényi Károly frakcióvezető úr az MDF álláspontjaként, a mostani előterjesztés esetében sem a pénzmosás elleni paragrafusok elfogadásával van a gond, hanem azzal, hogy szorosan nem ehhez a témakörhöz tartozó ügyekben is jogszabályok megváltoztatását javasolja az előterjesztő. Ezért tartjuk elfogadhatatlannak a törvénytervezetet.

(11.10)

Teljesen egyetértek abban az államtitkár úrral, hogy akkor vegyünk elő módosító indítványokat, és próbáljuk meg ezt javítani, rendezni, véleményünket módosító indítványok formájában megfogalmazni. Igen rossz a tapasztalatunk ezen a területen, hiszen nem tudom a számát azon törvénymódosító indítványoknak, amelyek közül az elmúlt hónapokban egyetlenegy sem talált meghallgatásra. Jómagam is meg fogom fogalmazni, illetve megerősítem azokat az érveket, amelyeket a frakcióvezető úr megfogalmazott, azzal a szándékkal, hogy ha ez visszhangra talál a tárcánál, ha módosító indítványok formájában ez megjelenik, természetesen akkor annak a fényében kell majd újra átgondolnunk, hogy mi a véleményünk erről a törvénytervezetről. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu