HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm szépen a választ, miniszter asszony. Én nagyon szeretném elfogadni ezt a választ, de sajnos nem tehetem. És azért nem tehetem, mert elvi kérdésről van szó. Kistelepülésekhez, amelyek önhibájukon kívül nagyon nehéz helyzetbe kerültek, nem lehet odatelepíteni annak a felelősségét, hogy hogyan javadalmazzák, vagy hogyan honorálják a polgármestert. És ha ennek a terheit nem vállaljuk át és nem vesszük figyelembe, akkor egy olyan kontraszelekciós folyamatot segíthetünk elő, ami egyébként az egész magyar közigazgatásra, tudom, hogy nem ide való, vagy nem ide illik, de jellemző.

Tehát én feltétlenül fontosnak gondolom, hogy a Belügyminisztérium és a kormány sokkal nagyobb figyelemmel legyen e kistelepülések gondjára, ráadásul ez a költségvetést nem terhelné olyan jelentős összeggel, mint amekkora társadalmi hatása, negatív hatása lehet, ezért tisztelettel, de nem tudom elfogadni a válaszát.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu