KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): "Jézus élete az istállótól az akasztófáig." Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Prohászka püspök a címben szereplő megállapítással jellemezte a legrövidebben és egyben legtalálóbban a közénk jött Messiás életét. Hogy a világnak Messiáshoz való viszonyulása kétezer év óta nem sokat változott, azt bizonyítja a mai nap parlamenti történése is, ma került elfogadásra ugyanis az adózás alapján történő egyház-finanszírozás.
Akik ezt kidolgozták, tudták, mit cselekszenek. Tudták, hogy miként az első keresztények az akkori társadalom legszegényebb rétegeiből, a tevehajcsárokból és a rabszolgákból kerültek ki, úgy a mai keresztények túlnyomó többsége is a legalulfinanszírozottabbak közé tartozik. Nem is lehet ez másként egy fél évszázados nyilas és kommunista keresztényüldözés után, hisz a keresztényekkel szemben a numerus clausus, de sokszor a numerus nullus egészen az 1990-es évekig volt érvényben.
Az ateista államvallású szocializmusban a keresztények csak másodrendű állampolgárok lehettek, velük töltötték be a legsilányabb munkaköröket. Így váltak a keresztények a XX. század tevehajcsáraivá és rabszolgáivá. E szocialista előzmény miatt a jelenlegi adótörvények szerint legtöbbjük az adómentes sávba tartozik. Sokuk ugyancsak nem adózó nyugdíjas és gyermek, vagyis az adózás alapján történő egyház-finanszírozás lényege, hogy ne létszámarányosan részesedjenek belőle a keresztények, az ő jövedelmük és ebből kifolyólag az ő adózásuk ugyanis társadalmilag alulreprezentált, ahogy az ókori rabszolgák jövedelme sem volt létszámarányos a társadalom többi tagjához viszonyítva.
És akkor még nem beszéltünk az 1 százalékos adófelajánlások körül fennálló visszaélési lehetőségekről, amivel a napokban a magam kárán szembesültem. Történt, hogy a 2001. évi adóbevallásom részét képező munkáltatói igazolás kitöltésében munkáltatóm, a Magyar Országgyűlés Hivatala hibát vétett: az eltartottak utáni családi kedvezmény rovatban 1000 forinttal többet tüntetett fel az előírtnál. Az ebből fakadó 1000 forint adóhátralékomat befizettem, meglepetésemre az APEH illetékes igazgatósága mégis határozatot hozott ellenem. A határozat szerint a 2001. évi személyi jövedelemadóm 1 százalékáról rendelkező nyilatkozatomat érvénytelenítették, ismétlem: a téves munkáltatói igazolás miatt.
Vagyis a ma elfogadott egyház-finanszírozás nemcsak az Apostoli Szentszékkel megkötött nemzetközi megállapodást sérti, nemcsak diszkriminatív a keresztényekkel szemben, de a munkáltatók kényének-kedvének teszi ki még ezt a degresszív támogatást is. Ha egy ilyen minden gyanú felett álló intézmény, mint a Magyar Országgyűlés Hivatala tévedett, miért ne tévednének a lassan kizárólagosan MSZP-SZDSZ közelivé váló munkáltatók?
Az egyházpolitikában ezzel a finanszírozási szabályozással visszatértünk a szocialista idők gyakorlatához, amikor a hétköznapi egyházüldözés a munkahelyek illetékesein keresztül valósul meg. Igaz, hogy az istállótól az akasztófáig tartó jézusi életmodellt a kommunista diktatúra megfordította: először az akasztófa és az életfogytiglani volt a kommunista egyházpolitika eszköze, gondoljunk csak Mindszenty bíboros úrra, és csak később következett az istálló szintig történő elszegényítés. Az is igaz, hogy maga Heródes is a betlehemi gyermekgyilkosságot ma már bizonyára nem karddal, hanem pénzügyi eszközökkel valósítaná meg.
A jelenlegi kormánynál senki sem tudja jobban, hogy finanszírozásmegvonással a társadalom bármely rétegét likvidálni lehet. 2002 karácsonyán jelentjük az EU-nak: ezzel az intézkedéssel a magyar társadalom újabb jelentős rétege lett kirekesztve az ország EU-csatlakozásából - a nyugdíjasok és a mezőgazdasági termelők után most a keresztényekre került a sor. Lassan csupán tényleg a 8 százalékos kommunista élcsapat csatlakozásáról van szó, akik már a diktatúra alatt is EU-színvonalon éltek. Nekünk, többieknek pedig marad az istálló szegénysége.
De így, karácsony táján megmarad a magyar reménység is, hiszen ebben a szegénységben a legkisebbek közé születik a Megváltó. Az istálló szalmáján ezekben a napokban születik a jövő, a Magyarok Nagyasszonya, a mi Boldogasszony Anyánk által.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés