BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem hiszem, hogy László Csaba pénzügyminiszter úr nagyon rászorulna azokra a tapasztalatokra, amelyeket ön javasolt neki. Elég az ő szakmai munkásságát tanulmányozni ahhoz, hogy bebizonyosodjon, a miniszter úr nagyon jól ismeri az európai rendszereket. Egyébként a csatlakozási tárgyalásokból is kivette részét; sajnálom, hogyha azon utak nem kaptak kellő figyelmet az Országgyűlésben, szívesen álltunk volna az ön rendelkezésére.

Még egyszer szeretném megismételni, hogy nagyon beszűkítenénk gondolkodásunkat és lehetőségeinket, ha befektetőket - ha magyar munkahelyteremtésről van szó - mindössze Európában keresnénk. Úgy gondolom, a Magyar Köztársaság minden politikusának és miniszterének dolga, hogy a magyar munkahelyek teremtése érdekében befektetőkkel ott tárgyaljon, ahol éppen vannak. Vannak ebben a régióban is befektetők szép számmal. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu