DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Képviselő Úr! Azt gondolom, nincs közöttünk vita abban a tekintetben, hogy minden lehetséges eszközt a drogjárvány visszaszorítására fel kell használni, és a prevenció eszköztárát szüntelenül gyarapítani kell. Félek azonban attól, hogyha egy tesztet próbálunk abszolutizálni, és nem vagyok benne biztos, hogy a családok jelentős részében felkészültek az alkalmazás korlátaira. Szeretném megnyugtatni az aggódó szülőket is, hogy ha pszichológushoz, pszichiáterhez vagy addiktológus orvoshoz viszik a gyermeküket, akkor vizeletgyorsteszt alkalmazása nélkül is biztonsággal megállapítják, ha valaki drogfogyasztó.

Azt gondolom, hogy senki nem tiltja a teszt alkalmazását, csak járjunk el körültekintően és óvatosan ebben a tekintetben. Meggyőződésem, hogy a kampányok, az iskolai akciók, a családok felkészítése sokkal nagyobb haszonnal járnak, mint egy korlátozott hatékonyságú tesztnek az alkalmazása, képviselő úr.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu