HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum ellenzéki pártként nemzeti és nemzetközi kérdésekben és ügyekben igyekszik konszenzust teremteni és a konszenzus feltételeit előkészíteni, ebben részt venni. Ennek fényében ezt a dokumentum-aláírást, amely megtörtént, két szempontból kell górcső alá venni és megvizsgálni. Az egyik ennek tartalmi része, a másik pedig az eljárás, ahogy ez történt.
A Magyar Demokrata Fórumnak komoly kifogása van a 12 ország által aláírt dokumentum tartalmát illetően, hiszen ezt a lépést elhamarkodottnak tartjuk. Ahogy a miniszterelnök úr is utalt a beszédében rá, a Biztonsági Tanács a közeljövőben fog összeülni és dönteni ebben a nagyon fontos kérdésben. Ha e döntést megelőzően ilyen dokumentumok gyártásával és aláírásával próbáljuk befolyásolni a világ közvéleményét, akkor tulajdonképpen elsúlytalanítunk ilyen nagyon fontos intézményeket, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsa és annak döntései. Teljesen egyetértünk abban, hogy a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek elleni harc ügyében következetesnek kell lennünk. De ehhez az egységes és eredményes fellépéshez véleményünk szerint csak az ENSZ Biztonsági Tanácsán keresztül vezethet a megfontolt és eredményes út. Ezért kérjük, hogy a kormány körültekintőbben járjon el e kérdések vonatkozásában, és ENSZ-tagállamhoz méltóan tartsa be a rá vonatkozó, az alapokmányból, illetve a szerződésből adódó követelményeket. Tehát nem gondoljuk, hogy politikai szempontból hasznos lett volna ennek a dokumentumnak a megszületése, hiszen Európa sem fogadta ezt egységesen.
A másik az eljárásjogi szempont. Azt különösen sérelmesnek tartjuk, hogy egy ilyen súlyú nemzetközi lépésben a Magyar Országgyűlés, a Magyar Országgyűlés pártjai, a magyar közvélemény, a magyar választópolgárok utólag értesülnek erről, utólag tájékozódhatnak egy ilyen nagyon fontos lépésről. Ezt felfoghatjuk úgy is, hogy a nemzeti érdekek figyelembevétele nélkül, a társadalommal és a politikai pártokkal való egyeztetés nélkül került sor erre a meglehetősen komoly következményekkel járó vagy azzal járható lépésre.
A Magyar Demokrata Fórum felkéri a miniszterelnök urat és elvárja a magyar kormánytól, hogy ilyen súlyú kérdésekben, ahogy ez eddig is történt, hiszen ennek az elmúlt 13 esztendőben hagyományai vannak, legyen egyeztetés a politikai pártokkal, a parlamenti frakciókkal, és nemzeti egyetértés eredménye vagy következménye legyen az, hogy egy ilyen dokumentumot a magyar miniszterelnök széles körű politikai felhatalmazás alapján aláír-e vagy nem.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés