DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Amit ön említ, az a közbeszerzési eljárás egyik módozata, erre én is utaltam a válaszomban, tehát e tekintetben nem kívánom kiegészíteni azt, amit elmondtam.

A tanulmány egyébként nem nyilvános. Nem minden közpénzből készült tanulmány nyilvános, sőt, nem minden közpénzből kialakított vagy közpénz alapján előállt termék vagy tanulmány, vagy bármi másnak is nevezhetem, hozzáférhető a nyilvánosság számára. Meg kell mondjam, hogy én például nagyon szívesen tanulmányoztam volna a korábbi kormány négyéves tevékenységét, mondjuk, azokat a jegyzőkönyveket, amelyek nem készültek erről a kormányülésről (Dr. Őry Csaba: Közpénzbe sem kerültek!), pedig biztos, hogy sok kérdésben eligazító jellegű lehetett volna a számunkra.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu