DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csákabonyi Balázs képviselő úr felszólalása, különösen az előző, nagyon széppé tette a menyasszonyt, mármint ezt a törvényjavaslatot, és a kamara elnökének a kifogásait is eléggé letompítva adta elő.

Ez olyannyira megtévesztően hangzott itt most el, képviselő úr, hogy Horváth János képviselőtársam úgy értette a dolgot, mint ha ezzel a törvénnyel a kamara egyetértene, és valami alkuegyezség jött volna létre az ügyvédi kamara és a kormány között. Nem erről van szó, képviselő úr! A valóság az, hogy Horváth Jenő nagyon markáns szakmai ellenvéleményt fejtett ki a törvény egyes megoldásaival kapcsolatosan - és ezt ne hallgassuk el! Éppen ezért kell azt elhárítanom, hogy ebben a törvényben a vitakérdések át lennének politizálva, mert mind a bizottságban nagyon lényeges szakmai vita folyt, és úgy gondolom, hogy itt ez idő szerint is igazából szakmai vita folyna, ha tényleg belebocsátkoznánk végre a szakaszoknak és a felmerült problémáknak a konkrét tárgyalásába.

Tehát nincs szó semmiféle megegyezésről az ügyvédi kamara és a kormány között. Az ügyvédi kamara elnöke elégedetlen volt a megoldásokkal, a vitatott megoldásokkal nyilvánvalóan; amelyeket nem vitatott, azzal kapcsolatban nem volt negatív észrevétele, ezt kifejezésre is juttatta a bizottságban. Tehát annyiban ki kell igazítanom, pontosítanom kell Csákabonyi képviselőtársam korábbi előadását, hogy ez a törvény nem bírja a magyar ügyvédtársadalom egyetértését, ebben a formában semmiképpen sem bírja, és ha valaki ezt kifejezésre juttatta és jogosult kifejezésre juttatni, akkor az a legfelsőbb ügyvédi érdek-képviseleti szerv, a Magyar Ügyvédi Kamara. (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az időkeret leteltére.) Ezt Horváth Jenő ebben a formában exponálta a bizottsági ülésen.

Forrás: parlament.hu