ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottságokból való visszatérést természetesen biztosítani kell képviselőtársainknak, de azért emlékeztetem a frakcióvezető-helyettes urat, hogy húsz perccel ezelőtt tizenöt percre rendeltem el a szünetet, tehát lehetett számolni azzal, hogy az Országgyűlés elkezdi a munkáját. Természetesen megvárjuk, amíg a bizottságokban ülésező képviselők beérkeznek.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy részletes vitára bocsátja-e a nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001. számú országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről szóló H/1989. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - 190 igen, 2 nem, 1 tartózkodás.)
Az Országgyűlés még mindig nem határozatképes. (Nagy zaj.)
Képviselőtársaim, lehetséges, hogy csak ebben a kérdésben ennyi az Országgyűlés létszáma, ezért ezt átugrom, és majd visszatérünk rá. Van-e ezzel kapcsolatban kifogás? (Nincs jelentkező.)
Tisztelt Országgyűlés! Most az elfogadott Házszabálytól való eltéréseknek megfelelően két előterjesztés összevont általános és részletes vitájára kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról szóló 94/2001. számú országgyűlési határozatnak az Európai Unió balkáni katonai rendezésében való szerepvállalására tekintettel szükségessé váló módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája. Az előterjesztést H/2296. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, tízperces időkeretben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés