KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság néhány perce fejezte be a soron kívüli ülését, amelyen ez volt az egyik napirendi pont. A 21 fős bizottságból 19-en jelen voltunk az ülésen, és 19-en egyhangúlag támogattuk ezt a módosító indítványt.

A bizottság mindenképpen üdvözölte azt, hogy az Európai Unió keretén belül egy jelentős biztonságpolitikai, békefenntartó vállalkozásra kerül sor, és ez a mai, a kormány által benyújtott határozati indítvány lehetővé teszi, hogy ne csak a magyar részvétel, hanem általában az ottani térségben folyó békefenntartás folyamatossága és katonákkal, fegyverzettel, technikával történő ellátottsága folyamatos legyen.

Mindezek alapján, és annak alapján, amit a miniszter úr az imént ismertetett, a bizottság álláspontja szerint támogatjuk és általános vitára egyhangúlag alkalmasnak tartottuk a nevezett országgyűlési határozati javaslatot.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu