JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat, amelynek napirendjét tárgyaljuk most, tulajdonképpen három nagy kérdést ölel fel, egymástól jól elkülönülő kérdést, mégis összefüggő formában, mégis egyben kell tárgyalni ezt a három kérdéskört.
(19.20)
Az első a mozgáskorlátozottak parkolásiigazolvány-ügye, a második ilyen nagy kör a járművek eredetiségvizsgálatának ügye, és a harmadik, ami összeköti az első kettőt is, az adatkezelés, adatnyilvántartás, adatszolgáltatás ügye.
Ebben a törvényben, mint nagyon sokszor, most is különböző érdekeket kell összeegyeztetni, és ezeket az érdekeket kell úgy megalkotni, megfogalmazni, hogy a szabályozás mindenki számára jó legyen. Ebben a törvényjavaslatban először is az adatvédelem kérdését kell kezelni. Tudjuk, hogy a személyes adatok védelméről szóló törvény, az 1992. évi LXIII. törvény tulajdonképpen alkotmányos jogot szabályoz, és erre az alkotmányos jogra minden szabályozásnál figyelemmel kell lenni. Tehát egyrészt biztosítani kell a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat, ugyanakkor azt is biztosítani kell, hogy a jogszabályok, a törvények betartásra kerüljenek, biztosítani kell, hogy ellenőrizhetőek legyenek a jogszabályok, és azt is, hogy a jogszabályok sértői szankcionálhatók legyenek. Ez ebben az esetben nem könnyű feladat, mégis úgy gondolom, ez a törvényjavaslat megbirkózik ezzel a nem könnyű problémával.
Szeretném elmondani, hogy nem vagyok jogász, ezért a véleményem csak úgy kezelhető, hogy reményeim szerint az alkotmányos aggályokat ki tudjuk küszöbölni ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával. Ez a javaslat, amelyik előttünk van, bízom benne, hogy megoldja azt a sok problémát, amiről a sajtóban nap mint nap hallhatunk; Lezsák képviselő úr is szólt előttem a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványával kapcsolatos ügyekről. Természetesen az is jogos elvárás, hogy a jogosultakat feleslegesen ne zaklassa senki, de a másik oldalról - itt térek vissza arra, hogy mindig egyeztetni, ütköztetni kell az érdekeket - az is jogos elvárás, hogy ezek az igazolványok ne lehessenek hamisíthatók és ne hamisíthassa senki, vagy ha valaki ezt megkísérli, akkor az megbüntethető legyen.
Ugyanilyen kérdéskör a gépjárművek eredetvizsgálata is, mert úgy gondolom, valamennyiünk érdeke az, hogy egyre kevesebb vagy lehetőleg ne legyen gépjárműlopás ebben az országban. Biztos vagyok benne és az elmúlt két év gyakorlata bizonyítja is, hogy ez a rendszer, amelyik most már két év óta működik, hozzájárult ahhoz, hogy csökkent a gépjármű-eltulajdonítások száma, mert látni kell, hogy ha nehéz eladni egy lopott gépjárművet vagy nem lehet eladni, akkor bizony a lopásra sincs olyan nagy késztetés. Ez a szabályozás, amelyik előttünk van, tulajdonképpen e problémák kiküszöbölésére irányul.
Befejezésül egyetlenegy gondolatot szeretnék még elmondani, amelyben úgy gondolom, módosító indítvánnyal azért pontosítást kell tennünk. Ez is a parkolási igazolványhoz kapcsolódó kérdéskör. Itt is arról van szó, hogy különböző érdekek vannak. Az, hogy a mozgáskorlátozottakat ez az igazolvány jobb helyzetbe hozza, jó cél; ezért is van, hogy az esélyegyenlőséget lehetőleg biztosítsuk számukra. Az, hogy ez az igazolvány pénzbe kerül, természetesen ez is tény, főleg akkor, ha ez az igazolvány olyan igazolvány lesz, amely nem vagy nehezen hamisítható; ha megfelel az EU-s elvárásoknak, ha az ezzel az igazolvánnyal kapcsolatos adatok hozzáférhetőek lesznek a jogosultak számára, ha ezeket az adatokat kezelni kell, ez is mind pénzbe kerül, és ez is tény.
Ugyanakkor úgy gondolom, a törvényjavaslatnak az a szabályozási pontja nem helyénvaló, amikor azt írja elő, hogy a parkolási igazolványokkal kapcsolatos eljárás, az igazolvány kiadása díj ellenében történik. Maga az igazolvány egy támogatás a mozgáskorlátozottak számára. Úgy gondolom, amikor az egyik oldalon támogatjuk a társadalom egy csoportját, amelyik arra érdemes, akkor a támogatásba célszerű inkább úgy beépíteni az ezzel kapcsolatos költségeket is, hogy az ne jelenjen meg. Tehát támogatjuk a mozgáskorlátozottakat közlekedési támogatással forintálisan is. Úgy gondolom, nagy hiba lenne, ha itt most azt írnánk elő, hogy ezért az igazolványért díjat kell fizetni. Természetesen, ha az igazolvány tulajdonosának felróható okból az eljárásban részt vevőknek többletkiadása keletkezik, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy a második ilyen igazolvány - mondjuk, megrongálás esetén - már díjfizetés ellenében kerüljön kiadásra, de azt gondolom, aki erre jogosult, az ezt az igazolványt egyszer kapja meg díjmentesen.
Úgy gondolom, a törvényjavaslat módosító indítvánnyal ilyen irányban jobbítható, és ellenzéki képviselőtársaimtól is hallottam ilyen észrevételt, tehát úgy gondolom, ebben konszenzus tud kialakulni a parlamenti pártok között. Néhány apró, technikai jellegű pontosítanivaló is van a törvényjavaslatban, amihez a benyújtott módosító indítványok lehetőséget adnak, hogy a törvény valóban azt a célt szolgálja, amiért az előterjesztő, a kormány beterjesztette a parlament elé, és végső soron szolgálja a társadalom érdekét.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés